Milyen veszélye van, hogy ennyire meghatározó lett az online vásárlás?

árverés, vásárlás, aukció, verseny, kereskedelem, online, web, net, internet, számítógép
Online vásárlás illusztráció.
Vágólapra másolva!
A tavaly kitört koronavírus-világjárvány alaposan felforgatta, illetve megváltoztatta a világot. A szokott társadalmi interakciók hiánya és a tehetetlenség miatt sokan különböző megküzdési mechanizmusok felé fordultak. A vásárlás, különösen az online vásárlás, sok ember számára lett "hobbitevékenység" a járvány idején. Mostanra azonban az is világossá vált, hogy ez azonban magában rejthet bizonyos csapdahelyzeteket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt nagyjából egy évben számos kutatás foglalkozott azzal, hogy jelentősen megnőtt az online értékesítés szerepe a koronavírus-járvány alatt. Ez globális fejleményként értékelhető. Például a Selligent marketingelemző cég nemrégiben végzett 5000 fős felméréséből kiderült, hogy a lakosság közel 40 százaléka hetente vásárol az interneten, szemben a pandémiát megelőző 30 százalékkal. Egy brit kutatás eredménye pedig azt mutatta, hogy minden ötödik ember a járványt követően is online fogja beszerezni a termékeket, ahelyett, hogy újranyitásakor visszatérne az üzletekbe.

A kiskereskedelmi e-platformok soha nem látott globális forgalomnövekedésen estek át 2019 januárja és 2020 júniusa között. Az idesorolható webhelyeken csaknem 22 milliárd látogatást regisztráltak 2020 júniusában, szemben a 2020. januári 16,07 milliárdos látogatással, és a növekedés azóta folyamatos.

A koronavírus hozománya az is, hogy sok fogyasztó már a mindennapi árucikkek, például élelmiszerek vagy a WC-papír beszerzését is online intézi.

Az is növeli a vásárlókedvet, hogy az üzletek a talpon maradás érdekében sokszor extra kedvezményeket és ingyenes kiszállítást kínálnak. Azonban a webáruházakban a vásárlás végtelen szabadságának lehet az a veszélye, hogy a felhasználó könnyen túlzásokba esik, és olyan dolgokat vesz meg, amikre valójában nincs is szüksége.

A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a sok monitor előtt eltöltött óra és a célzott webes hirdetések miatt könnyen túl lehet költekezni az interneten.

Vásárlás vagy "terápia"?

A vásárlási "hobbi" mögött pszichológiai okok állnak. Habár a gazdasági bizonytalanság időszaka logikusan nem esne egybe a fogyasztói kiadások növekedésével, a kutatások mást mutatnak.

Az emberek válság idején vásárolnak.

A pszichológusok rámutattak arra, hogy a vásárlással az emberek elterelik a figyelmüket a mindennapos bizonytalanságról valami szórakoztató irányába. Például az amerikaiak 43 százaléka állítja, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta már végzett impulzív vásárlást. A szórakoztató cikkek a legnépszerűbbek, ezt követi az alkohol, a ruhák és szépségápolási termékek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az érzelmi vásárlásért felelős tényezők a következők:

  • Az unalom vezethet impulzivitáshoz, és sokan pótolják vásárlással az otthon maradás miatt fennálló hiányát az újdonságoknak és izgalmaknak.
  • A jelenlegi járvány miatt sokan úgy érzik, hogy elvesztették a kontrollt, több negatív érzelmet tapasztalnak, beleértve a szomorúságot, a magányt és a szorongást. Több kutatás megállapította, hogy a vásárlás a kontroll érzetét adhatja az egyénnek, ami kis időre segíthet a szomorúság enyhítésében.

- magyarázza Anthony P. DeMaria klinikai pszichológus és pszichoterapeuta.

  • Sokszor a vásárolgatás a szebb jövőről való álmodozást is beindítja.
  • - teszi hozzá DeMaria.
  • Az online marketing bővülésével és a megnövekedett közösségimédia-használattal egyidejűleg a platformokat elárasztották az influenszerek, és ez nem véletlen. Clayton Durant, egy New York-i székhelyű marketing-tanácsadó cég alapítója elmondta, hogy a márkák minden eddiginél több pénzt fordítanak az influenszer-marketingre. Sőt, a cégek sokszor arra kérik az influenszereket, hogy saját tartalomba rejtsék el a reklámot, hogy az minél hitelesebbnek és őszintébbnek tűnjön.
    Az influenszer-marketing hatalmas üzlet Forrás: Imaginechina via AFP/Zheng Jianxin/Zheng Jianxin

Mi történik a vásárlás után?

A "kiskereskedelmi terápia" mértékletesen és az egyéni költségvetését tiszteletben tartva valóban hangulatjavító lehet. Azonban a fogyasztónak érdemes tisztában lennie azzal, hogy a kosárba helyezés után nem sokkal elillan a várakozás és az újdonság öröme, és azoknak, akiknek pénzügyi helyzetük megingott, az utolsó dolog amire szükségük lehet, az a túlköltekezés vagy egy esetleges hitelkártya-adósság.

Tippek a túlköltekezés ellen

  • Szakértők szerint hatékony lehet bevezetni a 24 órás szabályt, és a virtuális bevásárlókosárban hagyni legalább egy napig a terméket, annak érdekében, hogy legyen idő átgondolni, valóban szükség van-e rá.
  • Érdemes törölni a webáruház rendszeréből a korábban megadott hitelkártya-adatokat, ezáltal lassítható az impulzusvásárlás. Ugyanakkor a hírlevelekről való leiratkozás is hasznosnak bizonyulhat annak érdekében, hogy egy meghirdetett akció kapcsán se történjen túlköltekezés.
  • A kényszeres vásárlás akár függőséggé is válhat. Amennyiben ennek a gyanúja felmerül, akkor ajánlatos szakemberhez fordulni segítségért.
Online vásárlás illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az online kiskereskedelmi vásárlásnak sajátos feltételrendszere van. Például Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal közleményében a webáruházak általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) alapos átolvasására figyelmeztet, mert lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak például

a minimális rendelési összeggel, a szállítási határidővel, a fizetéssel, panaszkezeléssel, illetve a vállalkozás elérhetőségével kapcsolatban.

Ezekkel az információkkal mindenképpen érdemes tisztában lenni rendelés előtt, hogy elkerülhessük a későbbi kellemetlenségeket.

A szakemberek arra számítanak, hogy a világjárvány után a tárgyvásárlás csökkenni fog, ellenben az élmények és szolgáltatások iránti kereslet - mint a mozi, színház, fesztiválok, éttermek látogatása - az egekbe szökik majd. Más szakértők viszont úgy gondolják, a vásárlási láz a járvány után sem csitul. Mert bár a koronavírus miatt számos szektor kényszerült a padlóra, ami az abban dolgozókat is nehéz helyzetbe hozta, de az emberek jelentős részének ugyanakkor jelentős megtakarítása keletkezett ebben az időszakban, hiszen nem tudtak a szokott módon szórakozni járni, vagy épp utazni. Erről az Origo például ebben a cikkében írt. A felgyűlt pénz pedig egyes várakozások szerint a járvány leküzdése után csak még jobban pörgetni fogja a kiskereskedelem, azon belül az online vásárlások világát.