A NASA dollármilliókat ad magán-űrállomások építésére

ISS, international space station, nemzetközi űrállomás, urthecast, nagy felbontású élőkép a Földről
Vágólapra másolva!
A NASA már két évtizede küld folyamatosan űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), azonban most egy komoly fordulatra készül az amerikai állami űrhivatal. A szervezet ugyanis elkezdené ösztönözni a magáncégeket, hogy saját erővel szálljanak be az űrállomások fejlesztésébe és építésébe.
Vágólapra másolva!

A NASA immáron konkrét anyagi támogatást is biztosítana azoknak a magánvállalatoknak, amelyek saját űrállomást szeretnének fejleszteni. Az amerikai állami űrhivatal tavaly mutatta be a Commercial LEO Destinations (CLD) nevű projektjét,

melynek keretében összesen 400 millió dollárral támogatna meg négy céget 2021 negyedik negyedévében

– írja a CNBC.

A NASA bevonná a magáncégeket az űrállomások fejlesztésébe Forrás: AFP/-

Az ügynökség ezzel igyekszik megismételni két korábbi programjának sikerét. Ezek keretében magánvállalatok bevonásával küldtek rakományokat és űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A NASA kereskedelmi igazgatója, Phil McAlister elmondta, hogy az alacsony Föld-körüli pályán működtetett fő tevékenységi körök közül a rakomány- és a személyzetszállítást már eddig is többször ruházták át magáncégekre.

A NASA korábban megbízta a SpaceX-et és a Northrop Grummant, hogy teherszállító hajókat küldjenek a Nemzetközi Űrállomásra, míg az űrhajósok felküldésében a SpaceX és a Boeing vett részt.

Korábban az összes ilyen tevékenység a NASA kizárólagos hatásköre volt.

McAlister kiemelte, ha nem vonnának be magáncégeket, akkor a NASA költségvetését figyelembe véve, erősen korlátozottak lennének a hivatal lehetőségei. Így viszont külsős felekkel sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni.

Jönnek a magánűrállomások

Van azonban egy nagyobb szabású terv a NASA kezdeményezése mögött.

A hivatal ugyanis hatalmas összegeket takaríthatna meg azon, ha csak használna űrállomásokat, és nem lenne tulajdonos illetve üzemeltető azokban.

A Nemzetközi Űrállomás például nagyjából 4 milliárd dollárba kerül a NASA-nak - minden évben. Az űrállomás fejlesztése és megépítése egyébként összesen 150 milliárd dollárba került, amihez Oroszország, Európa, Japán és Kanada is nyújtott segítséget.

A NASA tavaly úgy számolt, hogy a kereskedelmi legénység-szállítási programja önmagában 20-30 milliárd dollárt spórolna a szervezetnek. Közben pedig egyszerre két űrhajó fejlesztése valósulna meg a magáncégek bevonásával. Itt a Boeing némi lemaradásban van, miután 2019-ben a Starliner kapszula első kísérlete kudarcot vallott, de a SpaceX Crew Dragon nevű űrhajója már most is szállítja a NASA űrhajósait.

Az Axiom Space moduljának látványterve Forrás: Axiom

A CLD program mögötti másik komoly motiváció a Nemzetközi Űrállomás öregedő hardver-bázisa.

Az űrállomás törzsszerkezetének nagy részét ugyanis az 1990-es években gyártották, utoljára pedig 2011-ben adtak hozzá újabb szerkezeti elemet

– leszámítva, hogy tavaly orosz űrhajósok egy kis légszivárgás elhárításán dolgoztak.

A NASA végső célja pedig az, hogy a magánvállalatok bevonásával egy komplex infrastrukturális háttér alakuljon ki, amelynek köszönhetően szélesebb körben folytatódhatnak az űrbéli tevékenységek, a Nemzetközi Űrállomás „nyugdíjazása" után is. Erre a legfrissebb példa, hogy a NASA 140 millió dolláros szerződést kötött az Axiom Space nevű vállalattal, amely hozzáadandó modulokat épít a Nemzetközi Űrállomáshoz. A terv az, hogy miután az ISS visszavonul, az Axiom leválasztja a moduljait, amelyek végül önálló űrállomásként funkcionálhatnak.

A nagy verseny

A NASA új projektjére pedig űrkutatási vállalatok egész sora jelentkezett, igen széles körből. A listán, egyebek mellett, az alábbi cégek találhatók: Airbus USA, Blue Origin, Boeing, Collins Aerospace, Firefly Aerospace, General Dynamics, ispace, Lockheed Martin, Moog, Nanoracks, Northrop Grumman, Raytheon, Redwire Space, RUAG Space, Sierra Nevada Corporation, SpaceX, Virgin Galactic, Virgin Orbit, Voyager Space Holdings, York Space Systems.

A SpaceX már eddig is sikeresen működött együtt a NASA-val Forrás: AFP/2020 Getty Images/Red Huber

Az egyik cég pedig már be is jelentette, hogy hamarosan bemutatja a saját űrállomásának tervét.

A Sierra Nevada Corporation március 31-én tart egy sajtókonferenciát, amelyen felfedik az SNC Űrállomás terveit.

A NASA ezt követően májusban teszi közzé a CLD program végső kiírását, a finanszírozási kör első szakasza pedig október és december között várható. A programot a NASA Johnson Űrközpontja irányítja majd a LEO kereskedelmi és fejlesztési irodán keresztül.