Szervezetten lopják a népszerű építőjátékokat

lego Az 1900-as évek legnépszerűbb játékai, melyeket ma is imádnak a gyerekek
Vágólapra másolva!
A francia bűnüldöző hatóságok bejelentették, hogy hozzákezdtek egy olyan nemzetközi bűnbanda felszámolásához, amely Lego-játékok lopására szakosodott. Az ellopott játékokat jókora haszonnal adják tovább, hiszen egy-egy különleges darabért akár extrém magas árakat is hajlandóak kifizetni gyűjtők.
Vágólapra másolva!

A francia rendőrség a Párizs közelében fekvő Yvelines-ben tavaly júniusban letartóztatott három lengyel állampolgárt, amint éppen egy játékboltot igyekeztek kirámolni. Mindhárman egy erre szakosodott bűnszövetkezet tagjai voltak – adta hírül a Daily Mail.

A hatóságok arra hívják fel a franciaországi játékboltok és a szülők figyelmét, hogy bizonyos Lego-szettek igen kapósak a gyűjtők, valamint az általuk támasztott keresletet kielégíteni szándékozó bűnözők körében.

Ezek a játékok már nem csak a gyerekek körében népszerűek, hanem az internetes hirdetések tanúsága szerint némelyikük egészen horribilis áron cserél gazdát, sőt még aukciókat is rendeznek egy-egy valamiért különlegesnek számító darab értékesítésére.

A tavaly nyáron letartóztatott lengyel trió tevékenységéről már korábban, 2019 decemberében, majd tavaly februárban tudomást szereztek a francia hatóságok, és azóta figyelték őket. A bűnözőknek az volt a módszere, hogy kibéreltek egy szállodai szobát Párizsban, majd kifosztottak több játékboltot, végül pedig visszatértek Lengyelországba, ahol busás haszonnal adtak túl a lopott árun.

Esetük azonban egyáltalán nem egyedi, ugyanis még 2014-ben az ausztráliai Új-Dél-Wales államban található Victoria városának több játékboltjába is betörtek ismeretlen tettesek, és 17 ezer font értékű Lego-készlettel távoztak.

Ugyanebben az évben az amerikai Phoenixben tartóztattak le négy betörőt hasonló bűncselekmények miatt.

Egy értékes Lego-készlet: a Ultimate Collector's Series Imperial Star Destroyer Forrás: Brickset.com/LEGO

2017-ben angliai gyerekkórházaknak és jótékonysági szervezeteknek szánt 2000 Lego-szettet tulajdonítottak el, a következő évben pedig egy húszéves Lego-fanatikus 14 év alatt felhalmozott gyűjteményének veszett nyoma.

Gerben van Ijken, Lego-játékok értékesítésére szakosodott tanácsadó szerint ezeknek a termékeknek a forgalma az elmúlt időszakban megduplázódott az eBay francia oldalán. Azt nyilatkozta a Guardiannek, hogy ez egyáltalán nem új jelenség, azonban a koronavírus-járvány időszakában új csúcsokra futott ezeknek a játékoknak a másodlagos piaca, hiszen most több idő jut velük játszani. A gyerekek mellett egyre több felnőtt múlatja az idejét ezekkel az építőkockákkal.

Emellett sokan felismerték, milyen hatalmas pénzkereseti forrást jelent a Lego-szettek online értékesítése.

Egy 2007-ben mindössze 150 euróért eladott készlet például a közelmúltban sokszoros áron, 2500 euróért, azaz közel 1 millió forintért talált gazdára egy online aukción.

Ezek a jelenségek pedig komoly felvevőpiacot jelentenek a Lego játékokra szakosodott betörők számára.