Moncsicsitől a gombfociig: ezeknek örültek régen a gyerekek húsvétkor - galéria

retro-vonal, Hétköznapi élet: használati tárgyak, háztartási eszközök
1961, játék, asztali foci, gyerekek
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedekben a játékpiac óriási átalakuláson ment keresztül. Sokat változtak az alapanyagok, a technológiák, és a kereskedelem is. Bár a húsvéti ajándékozás nem minden családban általános, de sok helyen ilyenkor is volt és van minek örülniük a kisebbeknek. Ennek kapcsán összeállításunkban megmutatjuk azokat a meglepetéseket, amelyeket az 1960-as, 1970-es, 1980-as évek „nyuszija" a leggyakrabban hozott a gyerekeknek.
Vágólapra másolva!

Az ezredforduló előtt a játékok vásárlása még nem volt olyan egyszerű, mint ma. Online vásárlás híján, nem volt elég az egérrel való kattintgatás, a gyerekek részéről pedig nem egyszer állhatatos, órákig tartó könyörgést igényelt a szülők irányába, akiknek aztán a játékboltba kellett menniük, és remélniük, hogy maradt még raktáron az akkor divatos kütyükből.

Kattintson az alábbi képre, galériánkban összegyűjtöttünk néhány igazi játékkülönlegességet néhány évtizeddel korábbról!

Hiánycikkek a szocialista Magyarországon (Galéria)  Moncsicsi baba retro-vonal, Hétköznapi élet: használati tárgyak, háztartási eszközök
Magyarország
ÉV
1983
hinta, kislány, csónak, játék, vízpart, szék, moncsicsi baba, strand
retro játékok galéria, gombfoci
retro-vonal, Hétköznapi élet: használati tárgyak, háztartási eszközök
1976
játék, építőkocka, gyerekek

1958
játék vasút, vasúti jelző, hintaló
retro játékok galéria, diavetítő

játék repülő, játék, gyerek, játékautó

a fővárosi játékboltok játék-, baba- és gyermekkocsi-szépségversenye 1958. augusztus 18-án.
ÉV
1958
retro játékok galéria, gumi

Magyarország,
Budapest XIV.,
Városliget,
Vidámpark
Kis vidámpark, a Kanyargó nevű játék.

Budapest IX.
József Attila lakótelep, Nagyjátszó a Dési Huber utca és a Csengettyű utca között.
lakótelep, játék, Budapest, utcabútor

Összeállításunk persze csak egy szűk válogatást mutat be. Rengeteg régi illetve kevésbé régi játék éli napjainkban újra fénykorát, számos helyen lelhetők fel ilyen termékek, sőt, működik kifejezetten retro játékokra szakosodott online áruház is.