A japán központi nemrég bejelentette, hogy megkezdték a saját digitális fizetőeszköz kibocsátásával kapcsolatos vizsgálatokat. A Bank of Japan szerint „szükséges lépésről" van szó, ahogy a világon több más jegybank is teszteli a digitális valuta lehetőségét.

A japán központi bank is megkezdte a saját digitális fizetőeszköz kibocsátásának tesztelését – közölte a Bank of Japan. A pénzügyi felügyeleti szerv közlése szerint a tesztek első fázisa 2022 márciusában zárulhat le, és első körben a kibocsátás és az elosztás technikai feltételeit vizsgálják – írja az RT.com.

A tesztek második fázisa aztán a részletesebb kereteket tekinti majd át, például azt, hogy szabjanak-e korlátokat arra vonatkozóan, hogy egyes gazdasági szereplők milyen mértékű digitális valutát tarthatnak.

Japán is teszteli a digitális pénz kibocsátásának lehetőségétForrás: 123RF

A Bank of Japan egyébként már októberben bejelentette a digitális jen tesztelésére vonatkozó terveit. A jegybank ügyvezető igazgatója nemrég kiemelte, a Bank of Japan egyelőre nem tervezi konkrétan digitális fizetőeszköz kibocsátását, viszont szükségesnek tartják az infrastruktúra vizsgálatát és tesztelését.

A japán jegybank bejelentése nem meglepő, ha azt nézzük, hogy az elmúlt időszakban több központi bank is elkezdte vizsgálni a saját digitális fizetőeszköz kibocsátásának lehetőségét.

Kína például már jó ideje igen intenzíven halad ezen az úton, és Peking tervei szerint a rendszer teljesen elkészül a 2022-es téli olimpiára. Közben az orosz központi bank is tervezi a digitális rubel prototípusának kibocsátását ebben az évben. Moszkvában úgy számolnak, hogy őszre már kész is lesz a prototípus.