Élénkülés látható a lakáshitelpiacon

lakás, lakáshitel, hitel, a legfőbb tulajdon a lakás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Bár a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatosnak mondhatóak a lakáshitelesek, némi élénkülés látható a piacon, azaz februárban csökkent a visszaesés mértéke - derül ki a money.hu hivatalos jegybanki statisztikákat feldolgozó összeállításából.
Vágólapra másolva!

Így kezdték az évet a lakáshitelesek

Az év második hónapjában a háztartások közel 69 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitelszerződést a bankokkal, ami 9 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől, viszont kedvezőbb a januári több mint 20 százalékos visszaesésnél.

Forrás: 123RF

Az év első két hónapjában több mint 127 milliárd forintra rúgott a lakáshitelek szerződéses összege, ami 18 százalékos csökkenésnek felel meg. A piaci feltételű lakáshitelek több mint 110 milliárd forinttal zárták az év első két hónapját, éves összevetésben ez 11 százalékos csökkenést jelent. A támogatott lakáshitelek összege 47 százalékkal 16,1 milliárd forintra csökkent.

Mennyi a lakásfelújítási hitel havi törlesztője?

A portál szakértői szerint a járvány miatti bizonytalanság, különösen a harmadik hullám miatt a lakáshitel-felvételi kedv az év első hónapjaiban visszafogott lehet, de

a beoltottak arányának növekedése, valamint az óvatosság fokozatos lecsengését követően erősödés várható.

A támogatott lakáshiteleknél is erőteljes növekedés jöhet az idén, részben azért, mert február óta már igényelhető az állami otthonfelújítási programhoz biztosított kamattámogatott kölcsön.

A money.hu kalkulátora szerint egy 3 millió forint összegű, 10 éves futamidejű felújítási hitelnél a havi törlesztőrészlet 29 ezer forint lesz kezdetben, 6 millió forintos összegnél pedig 58 ezer forint. A havi törlesztés pedig a lakásfelújítás végén, az állami támogatás megérkezésével jelentősen csökkenni fog.