10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházást jelentettek be

SZIJJÁRTÓ Péter
Kiskunfélegyháza, 2021. április 13. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) üzemlátogatáson az NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatója után Kiskunfélegyházán 2021. április 13-án. Állami támogatással 10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik a napraforgómag-feldolgozó cégnél, a kormány 1,7 milliárd forinttal járul hozzá a részben zöldmezős, részben kapacitásbővítő beruházáshoz, amely 55 munkahelyet teremt. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
Állami támogatással 10 milliárd forintos élelmiszeripari beruházás kezdődik Kiskunfélegyházán - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kiskunfélegyházi NT Kft. beruházását.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,7 milliárd forinttal járul hozzá a részben zöldmezős, részben kapacitásbővítő beruházáshoz, amely 55 munkahelyet teremt Kiskunfélegyházán.

Az NT Kft. napraforgómag-feldolgozó üzeme évente 450 ezer tonna napraforgómagot dolgoz majd föl, és 210 millió liter étolajat készíthet szinte teljes egészében magyar alapanyagból.

A termékek 60 százalékát külföldön értékesíthetik.

A beruházás alkalmából a miniszter minden szempontból kiemelkedőnek nevezte az élelmiszeripari cégek teljesítményét. Rámutatott:

az ország ellátása a legnehezebb hónapokban is biztosított volt, miközben az élelmiszeripari kivitel 13 százalékkal bővült tavaly.

Az ágazat termelési értéke 8 százalékos növekedéssel megközelítette a négyezer milliárd forintot, miközben 163 élelmiszeripari beruházás kapott állami támogatást, 26 ezer munkahelyet mentve meg.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) üzemlátogatáson az NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatója után Kiskunfélegyházán 2021. április 13-án Forrás: MTI/Kkm

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország azért is kötött szövetséget a vállalkozásokkal, mert nem fogadta el a tömeges munkanélküliséget, miként azt sem, hogy nélkülözni kelljen a keletről érkező vakcinákat. Szijjártó Péter megismételte, ma 1 millióval több embert fenyegetne a vírus belföldön, ha nincs orosz és kínai vakcina.

Így viszont Magyarország lehet az első európai állam, ahol mindenki megkapta az oltást, aki kérte

- emelte ki.

A nyilvános cégadatok szerint a cseh tulajdonú NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. 2018-ban 38 milliárd forint, 2019-ben több mint 43 milliárd forint árbevételt ért el, többségében külföldi értékesítésből. A nyereség ezalatt 1,12 milliárd forintról 2,54 milliárd forintra nőtt.