A csúcskategóriás órák gyártói a mai napig inkább a közvetlen értékesítésre támaszkodnak, hiszen így tudják hatékonyan bemutatni darabjaikat. Ám, mivel a világjárvány miatt számos gyárat és üzletet be kellett zárni, így az óraiparnak nem maradt más választása, mint növelni az online tevékenységüket. A Reuters cikkéből kiderül, hogy április 7-én, szerdán egy teljesen digitális rendezvényt indítottak Watches & Wonders névvel, amelynek célja, hogy támogassa a koronavírus által visszaesett eladásokat. Ennek aprópóján összegyűjtöttük a világ legdrágább, igazi státuszszimbólumot jelentő óráit.

A Covid-19 hatására a világ leghíresebb luxusóra-gyártóinak kellett online értékesítésbe fogniuk. Ugyanakkor akad pár olyan vállalat, melyek eddig is komoly sikereket értek el a digitális térben, ilyen például a WatchBox vagy a Richemont's Watchfinder. Mindemellett számos svájci luxuscégnek kellett belevágnia az értékesítés ezen formájába. Így a Watches & Wonders rendezvényen a legújabb csúcstermékeket már online mutatták be.

De vajon mennyibe kerülhetnek a világ legdrágább órái?

Számos hihetetlen mestermű létezik az órák között, melyek ára akár a több millió dollárt is meghaladhatja. Természetesen nem csak az értékük miatt figyelnek fel sokan rájuk, hanem kialakításuk, megjelenésük miatt is. Összegyűjtöttük a világ legdrágább óráit.

A képre kattintva megcsodálhatja ezeket a gyönyörű, egyúttal méregdrága alkotásokat!

A képre kattintva megnyílik a galériaForrás: AFP/Fabrice Coffrini