A TV2 csoport piaci részesedése 2020-ban a 18 évesnél idősebb korosztályban az egész napra vonatkozóan 25,6 százalék volt az RTL Magyarország 20,8 százalékával szemben, azaz majdnem ötödével nagyobb az elérése a felnőtt lakosság körében – erről is beszélt Vaszily Miklós, a TV2 elnöke a Világgazdaságnak. A 2019-hez képest is látványosan javuló eredmények pedig további bővüléshez adhatnak alapot.

Míg a kereskedelmi célcsoportot nézve nagyjából kiegyenlített az erőviszony az RTL és a TV2 között, a teljes felnőtt lakosságot és különösen az 50 év fölötti korosztályt nézve felülreprezentáltak vagyunk, sokkal több embert érünk el, mint a fő konkurensünk. A TV2 Csoport piaci részesedése 2020-ban a 18 pluszos korosztályban az egész napra vonatkozóan 25,6 százalék volt az RTL Magyarország 20,8 százalékával szemben, azaz majdnem ötödével nagyobb az elérésünk a felnőtt lakosság körében.  A kormányzat számára pedig nincs jelentősége sem a főműsoridőnek, sem a fogyasztói szempontból legaktívabb csoport megszólításának, mivel a komplett társadalom felé kommunikál - erről is beszélt az interjúban Vaszily Miklós, a TV2 elnöke. 

Az interjúban kitért arra is: a Covid-19 átrendezi a médiapiacot, ezt az állítását továbbra is fenntartja. Vaszily Miklós úgy véli, a sokszereplős hazai piac szűkülni fog, bizonyos nemzetközi érdekeltségek a globális tevékenységükre való fókuszálást preferálják, ezért az olyan perifériás pozícióik, mint a magyar, felszabadulhatnak a helyi szereplők előtt.

Vaszily Miklós egy korábbi felvételenFotó: Adrián Zoltán - Origo

"Ugyanez igaz a régió egészére. Ha ilyen lehetőség adódik, a TV2-nél mindig megvizsgáljuk ezeket. A tévés szegmensben a kis és közepes külföldi szereplőknél minden elképzelhető" - tette hozzá az elnök.

Vaszily Mikós azt is elmondta, markáns volt az állami jelenlét a hirdetési piacon, ami nem meglepő a koronavírussal kapcsolatos lakossági tájékoztatás szükségessége miatt.

A tévés összhirdetések 64 milliárd forinton zártak, ebből 9 milliárd kötődik az állami hirdetőkhöz.
"Ez a hozzávetőlegesen 14 százalékos arány jelentős, de figyelembe véve a Covid miatti rendkívüli állapotot, nem tartom túlzásnak. Természetesnek látom, hogy az állam masszívan kommunikál a tévén keresztül, hiszen ez az a felület, amelyet kicsitől a nagyig mindenki követ" - mondta.

Vaszily Miklós azt mondta, 

az előző pénzügyi év kifejezetten jól alakult a TV2-nél, különösen, ha figyelembe veszik a Covid miatt a vártnál lényegesen nehezebb körülményeket. 

"Bár még közvetlen zárás előtt vagyunk, ezért a végső számok nem állnak rendelkezésre, az adózott eredményünk várhatóan meghaladja a 3,5 milliárd forintot, a 2019-es 1,7 milliárdos eredmény után" - ismertette.

A javulásban komoly szerepet játszott, hogy végrehajtottunk egy költséghatékonysági intézkedéssorozatot, amely még 2019 közepén indult a menedzsmentváltást követően, illetve a tavalyi évben restrukturáltuk a vállalat finanszírozási hátterét - mondta a TV2 elnöke.