Digitális pénz bevezetésén dolgozik az angol jegybank

a világ valutarendszere, angol font
British Pound bank notes and coins are displayed as the pound fell in the wake of Boris Johnson’s resignation from the Cabinet, London on July 9, 2018. (Photo by Alberto Pezzali/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A Bank of England és a brit Pénzügyminisztérium bejelentette: munkacsoportot hoznak létre, hogy feltárják a jegybank digitális valutájának lehetőségét. A cél megvizsgálni az újfajta digitális pénz létrehozásával járó kockázatokat és lehetőségeket – adta hírül a BBC.
Vágólapra másolva!

A tervezés alatt álló jegybanki digitális valutát elsősorban háztartások és vállalkozások használnák, emellett a készpénz és a bankbetétek továbbra is forgalomban maradnának. Kormányzati döntés egyelőre még nem született eme pénz bevezetéséről, a folyamat jelenleg a tervezés fázisában tart.

A kormány és a Bank of England azonban „széleskörű kapcsolatba kíván lépni az érdekelt felekkel" ennek előnyeiről és gyakorlati lehetőségeiről.

A munkacsoportot a Bank of England pénzügyi stabilitásáért felelős helyettes kormányzója, Sir Jon Cunliffe és a Pénzügyminisztérium pénzügyi szolgáltatásokért felelős főigazgatója, Katharine Braddick közösen fogja vezetni.

angol valuta Forrás: AFP/NurPhoto/Alberto Pezzali

A Bank of England képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy a pénzintézet elkötelezett a digitális valuta ötlete mellett, mert „a pénz és fizetések jelentős változásának időszakát éljük".

A készpénz felhasználása a pénzügyi tranzakciókban az utóbbi években folyamatosan csökken, miközben a betéti kártyás fizetések egyre növekszenek. A hitelkártyák és a csoportos beszedési megbízások használata is növekszik.

A Bank of England azért is tartaná hasznosnak, hogy saját digitális pénze legyen, mert evvel kiküszöbölheti az újfajta magánpénzek létrejöttének kockázatát, beleértve az olyan kriptovalutákat is, mint a Bitcoin.

„A digitális pénzt néha egyenértékűnek tekintik a digitális bankjeggyel, habár bizonyos szempontból ugyanannyi közös vonása lehet a bankbetéttel is."

Habár a Bank of England évek óta nyilatkozik a saját digitális pénzének tervéről, a Pénzügyminisztérium most látta elérkezettnek az időt arra, hogy alapos vizsgálat alá vegye ennek bevezetését a háztartások és a vállalatok számára.

Ez alapvetően az angol font digitális változata lenne, ami javíthat a pénzügyi rendszer hibáin. Nem egy Bitcoin-típusú spekulatív eszköz lenne, amelynek értéke folyamatosan ingadozik.

A forradalmi ötlet a terv hátterében az, hogy evvel a digitális pénzzel az átlagpolgárok közvetlen kapcsolatot alakíthatnak ki a jegybankkal.

Ez egyszerű, közvetlen eszközökkel szolgálhat a gazdaság élénkítésére, sőt, negatív kamatlábak alkalmazására is. A jegybank az elképzelés szerint szerint nyomon tudná követni, hogy mikor és hol történt e-pénzes tranzakció.

A digitális jegybanki pénz létrehozása melletti további érv, hogy ezzel az ország továbbra is a pénzügyi innováció élvonalában maradhatna.

A világ jegybankjainak többsége már foglalkozik saját szuverén digitális pénz kifejlesztésén. Kínában pedig már nyilvános tesztelés alatt áll a digitális jüan.