Hatalmas tehervasútvonal-fejlesztések indulnak Magyarországon

A kutatás talán legmeglepőbb eredménye az a tény, hogy a sűrű vasúthálózat kifejezetten javítja a levegő minőségét
Vágólapra másolva!
Megjelent a fővárost délről elkerülő teherszállító vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának pályázati felhívása a közbeszerzési értesítőben. A döntés-előkészítő dokumentumban Győrtől Ceglédig kell kijelölni a létesítmény nyomvonalát. Az új cargokorridor a leendő Budapest–Varsó expressz pályája közelében fut majd a Dunántúlon - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A magyar vasúti hálózat Achilles-sarka a Déli összekötő vasúti híd és az odavezető vonalak: Kelet- és Nyugat-Magyarország között, mi több, Kelet- és Nyugat-Európa között hazánkban ez az egyetlen jól megközelíthető vasúti összeköttetés a Dunán át - írja a lap.

Bár utóbbinak éppen ezekben a hónapokban kezdődött meg a kapacitásbővítése, nyilvánvaló, hogy távlatilag találni kell egy nagy áteresztő képességű, a zsúfolt nagyvárosi környezetet távolról elkerülő tehervasúti pályát.

A V0-s létrehozása már a 2010-es évek elején felmerült. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) koordinációjában működő V0 Konzorcium 2012-ben elkészítette a Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányát. A V0-s megépítéséből akkor a finanszírozás hiánya miatt nem lett semmi, azonban

az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re.

A megfelelően előkészített és indokolt fejlesztések mellé pedig forrást is társít az uniós program.

Kamionokat szállító tehervonat-szerelvény halad át Budapesten Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Mindezek után kormánydöntés született a V0-s megvalósításáról, a napokban pedig megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben az előkészítést célzó pályázat.

A V0-s Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítéséről szóló fejlesztés célja, hogy hazánk és a Kárpát-medence északnyugat–délkeleti vasúti szűk keresztmetszetét jelentő budapesti Déli vasúti összekötő híd tehermentesítésére egy fővárost elkerülő új, a Dunát keresztező országos közforgalmú, egybefüggő és villamosított vasúti kapcsolat létesüljön, amelyen a szerelvények óránként 120–160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek – olvasható a tenderkiírásban.

Szükség van a felújítás alatt álló Déli összekötő vasúti híd tehermentesítésére Forrás: NIF Zrt./Nagy Mihály
  • Az elfogadott koncepció és nyomvonal alapján el kell végezni az élővilág előzetes felmérését, el kell készíteni a környezeti hatástanulmányt és le kell folytatni a környezetvédelmi engedélyezési eljárást a Bodajk–Cegléd-szakaszra.
  • Ugyancsak el kell végezni a 2012-ben, a MLSZKSZ megbízásából elkészült megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálatát és költség-haszon elemzés elkészítését a Bodajk–Cegléd, mintegy 120 kilométeres szakaszra, kitekintéssel a mintegy 60 kilométer hosszú Győr–Bodajk-szakasz megvalósítási lehetőségeire.
  • A megvalósíthatósági tanulmánynak ugyancsak vizsgálnia kell a Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakasz összhangját is az ugyanebben a nyomvonalsávban tervezett Budapest–Varsó nagy sebességű vasútvonal fejlesztési elképzeléseivel.

Az előkészítés alatt álló Budapest–Varsó vasút a tervek szerint a Dunántúlon Győr érintésével viszi el a pályát Pozsony közelébe. Felmerült az is, hogy egy elágazással Bécs felé is építenek kitérőt, a másik ág pedig Pozsony mellett halad Brno felé. A Budapest–Bécs-szakaszon belül lehetőség lenne a két nagy légikikötő, Ferihegy és Schwechat közvetlen összekötésére. Tekintve, hogy a nagy sebességű vasút és a V0-s Győr és Székesfehérvár között egymás közelében haladhat majd, felmerülhet a közös hasznosítás.