Több mint tízmilliárd forintból újulnak meg közutak a Váli-völgytől a Velencei-tóig

FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY munkagép TÁRGY út útfelújítás úthiba útjavítás
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Több mint tízmilliárd forintból újulnak meg közutak Fejér megye északkeleti részén, Bicske környékén, a Váli-völgyben és a Velencei-tó térségében - jelentette be Tessely Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden, az Etyek és az 1-es főút közötti, 8108-as számú út felújításának munkaterület-átadásán.
Vágólapra másolva!

Tessely Zoltán hangsúlyozta, hogy még soha nem valósult meg a térségben ilyen szintű útfelújítási program, amelyhez ráadásul a források is megvannak, és már most látható, hogy jövő év közepéig mindegyik projekt megvalósul.

Hozzátette:

a fejlesztések döntő többségükben nemzeti forrásból valósulnak meg, mindössze három útszakasz újul meg uniós források felhasználásával.

A 8108-as számú útnak a kiemelt társadalmi igényeken alapuló programban megvalósuló fejlesztését a képviselő egyben turisztikai fejlesztésnek nevezte, mivel a megújuló útszakaszon a kerékpáros forgalomnak is helye lesz, amely így kapcsolódik az Esztergom-Etyek-Ercsi kerékpárúthoz. Jelezte, hogy Etyek központja és az 1-es főút közötti útszakasz teljes felújítása 889 millió forintból valósul meg, emellett Etyek-Botpusztánál körforgalom épül 480 millióból, illetve az 1-es főúthoz kapcsolódva kiépül egy új közlekedési csomópont 800 millió forintból.

Illusztráció Forrás: MTI/Varga György

Szintén a program forrásaiból újul meg a Csákvár-Felcsút összekötő út teljes hosszban 1,9 milliárdból, a 811-es és 8111-es utak Alcsútdoboz és Felcsút belterületén 745 millióból, A Csabdi és Vasztélypuszta közötti út 1,4 milliárdból, a Csákvár-Gánt összekötő út teljes hosszban 1,27 milliárdból, valamint a Csákvár-Móricmajor bekötőút is megépül 260 millió forintból.

A Magyar falu program részeként mintegy 2,2 milliárd forintból megújul a 8111-es út Vál, Tabajd és Alcsútdoboz belterületén,

felújítják a Szárra vezető bekötőutat, Bicskénél a Tatai utat, továbbá a Velencét Csákvárral összekötő utat Lovasberény belterületén.

Ezeken kívül TOP-forrásból megújul a Seregélyes-Pákozd összekötő út 3,7 kilométeres szakasza 560 millióból, a pátkai bekötőút pedig 134 millió forintból.

Molnár István a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója közölte, hogy a 8108-as út 6,4 kilométer hosszban újul meg, a belterületi részen vízelvezetés és egy új járdaszakasz épül, míg a külterületi részeken az aszfaltburkolat megújítása mellett a vízelvezető árkok felújítását és a jelzőtáblák cseréjét is elvégzik. A munkálatokkal augusztus közepére végez a közbeszerzési eljáráson nyertes Duna Aszfalt Zrt.