Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte: a kormányzati segítség 167 ezer ember állásának megtartásában segíthetett, ennyi dolgozóra vették ugyanis igénybe a munkaadók a bértámogatást, összesen 72 milliárd forint értékben.

A vendéglátói szakma jelezte, hogy a teraszok nyitása kihívást jelent a szektor számára, ugyanis néhány napon belül felkészült kollégákat nagy számban kell munkába állítani" - jegyezte meg Bodó Sándor. Bíznak abban, hogy a nyitásnak nem lesznek munkaerőpiaci akadályai - tette hozzá, jelezve, hogy számításaik szerint közel 700 vendéglátóipari vezető, 5000 pincér és felszolgáló, illetve 1000 cukrász áll készenlétben.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az államtitkár arról is beszélt, hogy 40 ezer fő tért haza külföldről, akik közül sokan "lendületes tudásukkal" itthon is megtalálhatják számításaikat.

A közkedvelt magyarországi kirándulóhelyek, főleg a tavak környékén óriási kihívás elé néznek szintén, hiszen a turizmus beindulásával várhatóan igen nagy számú vendég érkezésére számíthatnak főként belföldről - vélekedett az államtitkár.

A külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre Budapest helyzete turisztikai szempontból kevésbé kedvező, ezért fontos, hogy a hazai utazók a fővárost is tekintsék célpontnak, ahogy arra a szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet - fűzte hozzá.