Uganda mérföldkőnek számító megállapodást kötött Tanzániával a világ leghosszabb elektromos fűtésű kőolajvezetékének megépítésére. A gigantikus beruházás a Total olaj-és gázipari világvállalattal együttműködésben valósul meg, és nemcsak a két országot teheti idővel globálisan is jelentős olajpiaci szereplővé, de egész Kelet-Afrika gazdasági fejlődését segítheti. 

A várhatóan három év alatt elkészülő 1440 kilométer hosszú, Uganda nyugati vidékét a tanzániai Tanga kikötőjével összekötő exportcsővezeték becsült költsége 3,55 milliárd amerikai dollár lesz.

Ez gigantikus összeg, több mint 1000 milliárd forint.

A két kelet-afrikai ország megállapodása jelentősebb volumenű, főleg az energiaszektort megcélzó gazdasági vonatkozású együttműködés előszele lehet.

A régóta tervezett projekt keretében az előrejelzések szerint több mint egymilliárd hordó kőolaj szállítása történhet a kulcsfontosságú indiai-óceáni kikötőbe. Az ugandai kőolaj magas viszkozitása miatt annak biztonságos szállíthatósága teszi szükségessé a csővezeték felmelegítését.

A kőolajvezeték útjaForrás: WikimediaCommons/Sputnik

Így kerülhet az olajpiaci térképre Kelet-Afrika

A projekt kivitelezésével a Total East-Africa Midstreamet, a világvállalat kelet-afrikai képviseletét bízták meg. Ez az építkezés a remények szerint a Total térségbeli pozíciójának erősödésével járhat majd.

Tanzánia nem olajtermelő ország, ami azt jelenti, hogy ez a projekt egy eddig még kiaknázatlan lehetőség arra, hogy az ország Ugandával együttműködésben fejleszthesse a kőolaj export-import iparágát. A kitermelést a Kingfisher és a Tilenga olajmezőkön végzik, az előbbit a Kínai Nemzeti Olajvállalat, az utóbbit pedig a Total üzemelteti.

Míg a két ország a projekttől azt várja, hogy ez az olaj mellett más gazdasági vonatkozású fejlesztéseket is beindíthat, a környezetvédők már kevésbé lelkesek. Sokan aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a szén-dioxid-kibocsátás növekedése miatt a csővezeték káros hatással lehet a környezetre, beleértve a vízforrások és a vízi élőhelyek szennyeződését is.A projektből azonban jelentős gazdasági előnyök származnak, amelyek az építkezések során várhatóan 1,7 milliárd dollár bevételt generálnak a két ország vállalatai számára. Ezenfelül több mint 10.000 új munkahely is létrejöhet.

A fejlesztés megkezdését eddig elodázták az olyan kérdések, mint a csővezeték földrajzi elhelyezkedése, valamint az adózással kapcsolatos aggályok.

Napjainkig 6,5 milliárd hordó kőolajat fedeztek fel Ugandában, ami bizonyíték az ország természetes energiaforrásainak eddig nagyrészt kiaknázatlan potenciáljára. Az új csővezeték szállítási kapacitása várhatóan napi 230 000 hordó körül lesz, amivel elérhetővé válik az ország energia-export szektorának fejlesztése.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Hosszú távú fejlődés indulhat meg

Museveni ugandai elnök kifejtette, hogy "ez a vezeték nagyon fontos projektnek bizonyulhat, amely hosszú távon az egész régiót szolgálhatja. Megépíthetnénk egy visszatérő vezetéket, hogy Tanzániából Ugandába és az egész régióba szállíthassuk a gázt".

A két ország vezetői abbéli reményüknek adtak hangot, hogy a jövőben a csővezeték hatótávolsága kiterjedhet majd Tanzánián túlra is, így biztosítva Dél-Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság energiaellátását a továbbfejlesztett olajlétesítmények révén.A hatalmas csővezeték elkészülte és üzembe kerülése után Uganda minden bizonnyal felkerül a jelentős olajexportáló országok térképére. Az ország ennek segítségével a kelet-afrikai régió energiagazdaságainak kiemelkedő fejlesztőjévé válhat.