Ezek most a világ legértékesebb startupjai

startup, korai fázisú vállalkozás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években alaposan átrendeződött a világ legértékesebb startupjainak listája, ahogy olyan óriások léptek tőzsdére, mint például az Uber, elhagyva ezzel a csoportot. Miközben az Elon Muskhoz kötődő SpaceX csupán a bronzérmet szerezte meg, a rendkívül népszerű TikTok mögött álló kínai vállalat magasan vezeti a globális mezőnyt.
Vágólapra másolva!

Nemrég a Bloomberg számolt be arról, hogy két indonéz unikornis, a Gojek és a Tokopedia összeolvad, egyesítve a Gojek fuvarszolgáltatását és a Tokopedia e-kereskedelmi üzletágát – létrehozva így a GoTo nevű vállalatot. Ezzel a két vállalat együttes értéke 17 milliárd dollár lesz, elérve ezzel a globális ranglista 12. helyét. Unikornisoknak azokat a startupokat nevezik, melyek becsült értéke legalább 1 milliárd dollár.

Az összeolvadás azért is izgalmas, mert ezzel Indonézia is felkerül a 20 legértékesebb unikornist tömörítő globális listára, amelyet elsősorban amerikai és kínai vállalatok uralnak.

Az élvonalban rajtuk kívül van még svéd (Klarna), brazil (Nubank), indiai (One97 Communications), brit (Checkout.com), valamint ausztrál (Canva) szereplő is. A Statista által készített alábbi ábrán láthatók a világ legértékesebb startupjai.

A startup vállalatok értékeit dollármilliárdban adja meg az összesítés (április 20-i adatok alapján), vagyis ezer millió dollárban:

A világ legértékesebb startupjainak listája (milliárd amerikai dollár) Forrás: Statista

A CB Insight unikornisokat tömörítő listája alapján látszik, hogy a TikTok videós közösségi média platform mögött is álló kínai Bytedance magasan vezeti a rangsort, 140 milliárd dolláros értékkel.

A második helyre az amerikai Stripe nevű pénzügyi technológiai cég futott be 95 milliárd dollárral, míg a bronzérmet Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX szerezte meg 74 milliárd dollárral.

A Bytedance egyébként Kínában működteti még a Toutiao nevű platformot is, amely mesterséges intelligencia segítségével személyre szabott hírfolyamot kínál a fogyasztóknak.

A CB Insight összesítése alapján 2021 áprilisáig több mint 650 unikornisnak számító startup működött világszerte, melyek összértéke 2200 milliárd dollár volt.