A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Viral Stop ágynemű-termékcsalád gyártóival szemben, amiért valószínűsíthetően nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a termékek vírusellenes kezelésével kapcsolatos, lényeges információkról.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Viral Stop termékcsaládba tartozó paplanok és párnák gyártóival – a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft-vel, illetve a francia ProneemR.C.-vel – szemben, amiért feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak két népszerű, hazai webáruház felületein. A termékcsaládot egy különleges, a vírusok számát csökkentő textilkezeléssel népszerűsítik, ugyanakkor a cégek vélhetően nem nyújtanak megfelelő tájékoztatást az ezzel kapcsolatos, jelentős információkról: például a technológia hatásának várható időtartamáról, valamint az azt befolyásoló, akadályozó körülményekről. Mivel a vállalkozások kereskedelmi gyakorlata széles fogyasztói körhöz juthatott el, a járvány következtében pedig fokozott az érdeklődés a hasonló termékek iránt, a GVH az értékesítési gyakorlat vizsgálata mellett döntött.

Képünk illusztrációForrás: Thinkstock

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.