Újabb úton lehet majd csatlakozni a Horvátországba vezető M6-os autópályához

M6 autópálya sztráda Szekszárd
Vágólapra másolva!
Új bekötőúton csatlakozhatnak majd az autósok az M6 autópályához, amely annak villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között létesül.
Vágólapra másolva!

Februárban kezdődött meg az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának építése. Az autópálya horvát határig vezető, mintegy 20 kilométer hiányzó szakaszának megépítésével teljes körűen megvalósul az Adriai- és a Balti-tenger térsége közötti gyorsforgalmi közúti kapcsolat magyarországi szakasza.

Az M6-os autópálya szakasza Szekszárdnál Forrás: Tevan Imre [Indafoto.Hu/Tevan]

A projekthez kapcsolódik a villányi bekötőút tervezése is, amelynek előkészítési munkálataira most nyertes ajánlat érkezett

– írja az uniós közbeszerzési adatokra hivatkozva a Magyar Építők. A Pannonway Építő Kft. feladata a tanulmányterv, az EVD, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint a hatósági engedélyek megszerzésében való közreműködés.

A villányi bekötőút az M6 autópálya villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között húzódik. A 9 kilométer hosszú, 2×1 sávos szakaszon három csomópontot, továbbá egy műtárgyat - Mároki-vízfolyás feletti híd - terveznek. A három csomópont a következő:

  • az M6 autópálya villányi csomópontjához való csatlakozás,
  • a villányi elkerülő út keleti körforgalmi csomópont,
  • valamint a mároki bekötő út csatlakozása.