Két nagy bányászvállalat, a Rio Tinto és a BHP Billiton számára a vasdarabok eladásából származó jutalék évente meghaladhatja a 3 milliárd dollárt. Vajon mi az oka, hogy ennyi jutalékhoz jutnak, és miért ilyen drága most a vasérc? A választ Kínában kell keresni.

Kína törekvése az acélgyártás által kibocsátott szennyező anyagok csökkentésére rekordszintű árakat hozott a magas minőségű vasércnél. Mind a BHP, mind a Rio Tinto bányászvállalatok számára több mint 3 milliárd dollárt is eredeményezhetnek az ennek nyomán jelentkező többletbevételek. Az ország célja, hogy visszaszorítsa a károsanyag-kibocsátást és a légszennyezettséget. Így nem meglepő, hogy a vasérc nemrég elérte a tonnánkénti 186,25 dolláros árfolyamot, amivel igencsak megközelítette az eddigi 193 dolláros rekordot.

Mi a BHP Billiton és a Rio Tinto?

A BHP Billiton nemzetközi természeti erőforrásokkal foglalkozó cég, amely a világ egyik legnagyobb bányászati vállalata. Elsősorban vas, acél, réz, ezüst, alumínium, olaj és gáz előállításában vesz részt, de érdekeltségei vannak a szllítás és a mérnőki tevékenység terén.

A Rio Tinto Group egy multinacionális vállalat, amely a BHP után a második legnagyobb fémipari és bányászati vállalat. Vasércet, rézet, gyémántot, aranyat és uránt termel ki.

 Az acélgyártók általában többletet fizetnek a magasabb vastartalmú pelletekért, mivel a vasérceket nem eredeti formájukban adagolják az olvasztóba, hanem könnyebben redukálhatóvá teszik, kedvező szemnagyságúvá alakítják a kohóba adagolás előtt. Ezt a műveletet zsugorító pörköléssel vagy pelletezéssel végzik és agglomerálásnak nevezik.

IllusztrációForrás: AFP/William West

Mindemellett a darabos vasérc környezeti és költségvetési előnyeiért is extrát fizetnek az acélgyártók. Ez azért fontos, mivel az ércdarabokat közvetlenül hozzá lehet adni az acélgyártó nagyolvasztójához anélkül az eljárás nélkül, ami szükséges a nem darabos vasérc olvasztóba rakása előtt.

A Rio és a BHP által a tavaly exportált nyugat-ausztráliai mennyiség alapján a jutalék évente meghaladja a 3 milliárd dollárt mindkét bányászvállalat számára. A vasércdarabok után fizetett prémium most 16-szor magasabb, mint augusztusban, amikor szinte semmilyen extra összeget nem fizettek a viszonyítási áron felül.

Miközben a bányászvállalatok a rekordértékű prémiumot élvezik, az elmúlt három hónapban a BHP és a Rio gyenge érckészlete tovább hajtotta felfele az árakat. A szűkösebb kínálat tovább növelte a keresletet – derült ki a S&P Global Platts beszámolójából. A Rio magas minőségű vasérc-pelletet gyárt Kanadában, de a vállat termelése 2021 első három hónapjában 14 százalékkal visszaesett számos működési probléma miatt.