A fizetőeszköz története gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, arra is van azonban példa, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Összeállításunkban - a Kis magyar pénztörténet tanulmány és az otpedia elemzése alapján - bemutatunk néhány érdekességet a korai magyar pénzek történetéből, az Árpád-házi uralkodók pénzkibocsátásáról.

A barter pénze

A fizetőeszköz megjelenése egyidős a cserekereskedelem létrejöttével, ugyanis az embereknek már akkor szükségük volt arra, hogy a csere tárgyát képező dolgok értékét össze tudják hasonlítani. Erre szolgált az árupénz, ami nem a mai értelemben vett valuta volt, hanem egy olyan univerzális helyettesítő eszköz, amely mindenki számára egységesen elfogadható volt, és értéke ismert, állandó volt. Ilyen lehetett egy adott állat, vagy állatbőr, meghatározott gabonamennyiség, só, kagyló. Ahogy korábban már ismertettük, egyéb, ma már nagyon furcsának tűnő tárgy is betöltötte a pénz szerepét: például Magyarországon az államalapítást követően ez a szarvasmarha, pontosabban az ökör fiatal példánya, a tinó volt.

Ma például a börtönökben a cigaretta tölti be az árupénz szerepét.

A fizikális pénz eredete

Később kiderült, hogy árupénznek a legjobban a nemesfémek (arany, ezüst, bronz) feleltek meg. Ezek elterjedésével egyre inkább érme formájúvá vált a fizetőeszközök alakja, amit préselve vagy kalapálva alakítottak ki. A fémpénz ötletét a rómaiak terjesztették el Európában.A kontinensen Kr.e. 700 táján jelenhetett meg, majd terjedt el szélesebb körben az első ma ismert fémből készült pénzérme, méghozzá égetett agyagfigurákban. Az érmék anyaga leginkább az arany és ezüst természetes ötvözetéből készült, és mivel ezáltal belső értéke volt, már akkor megfelelt a pénzzel szemben támasztott későbbi követelmények egyikének.

Az első érmékForrás: Wikipédia

Nem meglepő tehát, hogy a pénz mai angol elnevezése a Római Birodalomhoz köthető, ahol dénárt használtak fizetőeszközként.

Az érmék hátoldalára Héra római megfelelőjének Iuno Monetának a nevét vésték. Innen eredeztethető a latin monetáris kifejezés, illetve a sok nyelvben mon- vagy man- kezdetű 'pénz' jelentésű szó (például az angol money). Héra egyébként a görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Iuno eredeti vezetékneve sem Moneta, hanem Regina. Elhíresült megnevezését utóbb kapta, amikor szent állatai a ludak figyelmeztették a rómaiakat a gallok támadására, ugyanis maga a szó figyelmeztetőt jelent.

A rómaiak számos vonatkozásban hazánkra is jelentős hatással voltak, ilyen volt a jogrendszerük, vallásuk, de a pénzügyek terén is róluk vettünk példát. 

A magyar pénz kezdetei

A pénzverés kezdetei hazánkban egybeestek a feudális állam kialakulásával. Az államalapító István király idejében már ismert volt, hogy az önálló államiság feltétele a nemzeti pénz bevezetése is. Az uralkodó az állam kereszténységhez való kötődésének szimbólumaként a regensburgi ezüstdénár mintájára veretett nemzeti pénzt. Forgalomban volt még (nem hivatalosan) a jóval kevesebbet érő ezüst obulus is. Az ezüstdénároknak két változata maradt fenn, az egyiknek előlapján lándzsát tartó kéz látható Lancea Regis (a király lándzsája) felirattal, hátlapján pedig egy templom Regia Civitas (királyi város) szöveggel. A másik pénzen az előlapon egyenlő szárú kereszt Stephanus Rex felirattal, a hátlapon a kereszt mellett a betűk a Regia Civitas szavakat adják ki.

A Lancea Regis dénárForrás: Wikipédia

Ezek a pénzek – mivel a hazai gazdaság akkoriban még fejletlen volt – elsősorban a nemzetközi kereskedelem során játszottak szerepet. A korabeli technológiával elérhető legtisztább ezüstből verték és hamisították (!) is. A pénz idehaza akkor terjedt el igazán, amikor I. István király kötelezővé tette, hogy az adót már nem terményben, hanem pénzben fizessék be.

Érdekességek az Árpád-házi királyok pénzügyeiről

A Szent Istvánt követő uralkodóknak szintén megfelelt az ezüstdénár, bevételeiket azonban kevesellték, így ennek növelése érdekében  egyéb vonatkozásban jelentősen változtattak a pénzügyeken. Már nemcsak trónra kerülésükkor készíttettek új pénzt, hanem többször is, így az alattvalóknak a régi pénzt mindig az újra kellett cserélniük, aminek díja az államkincstár kasszáját gyarapította. A gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy a beszolgáltatott régi pénzért kevesebb értékű új ezüstdénárokat adtak. Ez lett az úgynevezett 'kamara haszna', ami mint adóztatási módszer egészen Mátyás király pénzreformjáig létezett. Bevétel származott a pénzben lévő nemesfém mennyiségének csökkenéséből is, ami viszont inflációt, a pénz értékének romlását eredményezte.
Az infláció miatt Magyarországon külföldi ezüstdénárok is megjelentek, ami azonban csökkentette az uralkodók pénzkibocsátásból eredő hasznát.

Időnként az érme körülnyírásával is csökkentették annak értékét, súlya is egyre könnyebb lett. A XII. században uralkodott II. Géza pénzérméi a világ legkisebb forgalomban lévő érméihez tartoztak.

 

Ezüstdénár II. Géza korábólForrás: Wikipédia

Érdekes, hogy III. Béla volt az egyetlen Árpád-házi uralkodó, aki rézpénzverdét üzemeltetett királyságában, bizánci neveltetése miatt ugyanis egyértelmű volt a maga számára, hogy a pénzverés terén is magasabb minőséggel szolgálják őt.

Az első jelentősebb átfogó pénzreform hazánkban II. András királyhoz köthető, aki a királyi jövedelmek pótlására új adókat vezetett be (pl. pénzváltási illeték), decentralizálta a pénzverést, továbbá új pénzverdéket alapított, és ezeket haszonbérbe adta.

Volt idő, amikor a pénzverdék jelentős részét izmaelita és zsidó pénzügyi szakemberek irányították, ezáltal pedig megjelentek a héber feliratú magyar pénzérmék.Az Aranybullában előírták azt is, hogy évente egy alkalommal lehet új pénzt veretni.

Szent István király hadiruhábanForrás: Wikipédia

Fennmaradt információk szerint az Árpád-házi királyok idejében a pénzverdék Székesfehérváron és Esztergomban lehettek.

Az uralkodóház kihalásával a pénzügyek terén is más szelek kezdtek fújni hazánkban: aranypénzeket vezettek be, bár az ezüstdénárok 1767-ig még használatban voltak Magyarországon, azokat Mária Terézia vonta ki a forgalomból.