Az idei első negyedév kifejezetten erős volt az amerikai autópiacon, azonban a szektor még mindig komoly nehézségekkel küzd. Kezdetben ugyanis a koronavírus-járvány fogta vissza az eladásokat, most pedig a globális chiphiány miatt akadozik a gyártás. Egy friss összesítés alapján viszont kiderült, melyik volt legnépszerűbb autómárka az amerikai fogyasztók körében, és talán kissé meglepő, hogy nem egy hazai gyártó nyert.
Az idei első negyedévben felpattant az amerikai autóeladás, legalábbis a tavalyi rendkívül alacsony szintekhez képest. Míg azonban 2020-ban elsősorban a koronavírus-járvány miatt esett vissza a kereslet, most a kínálati oldal akadozik, ugyanis az autóipart is súlyosan érinti a globális chiphiány. Vagyis a gyártók épp akkor nem képesek megfelelő ütemben termelni, amikor épp felívelne a fogyasztói kereslet – írja a 24/7 Wall St.
Mindeközben az is kiderült, hogy az USA legnépszerűbb autómárkája a Toyota volt az év elején, az első negyedévben ugyanis a japán gyártó modelljeiből 517.017 darabot adtak el, ami 18 százalékos növekedésnek felelt meg a megelőző év azonos időszakához képest. A márka sikere elsősorban a kicsi és üzemanyag-takarékos szedánoknak köszönhető.

Az ezüstérmet viszont már egy hazai márka, a Ford szerezte meg, 492.271 eladott autóval. Ráadásul ha csak a konkrét modelleket nézzük, akkor a Ford F-series pickupja az USA legnépszerűbb autója. A Ford egyébként különösen erős negyedévről jelentett az idei első három hónapra, elsősorban az észak-amerikai értékesítéseknek köszönhetően.
Mindazonáltal a cég vezérigazgatója, Jim Farley kiemelte, a chiphiány hatásai valószínűleg még rosszabbak lesznek, mielőtt javulna a helyzet. Következésképpen, a vállalat úgy számol, hogy a második negyedéves termelés akár 50 százalékos csökkenést is mutathat.
A Statista adatai szerint egyébként a tavalyi év egészében a Ford volt a legnépszerűbb autómárka az USA-ban, az eladott járművek alapján. A Ford összesen 1.929.195 darab autót értékesített, míg a második Toyota 1.837.898 darabot.

Az amerikai bronzérmet a General Motors szerezte meg. A Chevrolet márka ugyanis 463.913 darab eladást könyvelhetett el az első negyedévben. Itt szintén egy pickup, a Silverado számít a legnépszerűbb modellnek. A negyedik helyet a Honda érte el, 309.203 eladással. A japán cég szintén a kisebb, takarékosabb autói miatt sikeres az amerikaiak körében.
Az amerikai autópiac sajátossága azonban, hogy évtizedek óta nagyon stabil az élvonal. Vagyis szinte egyáltalán nem cserélődik a legnépszerűbb márkák köre. Az 1970-es és 1980-as években a japán márkáknak sikerült betörniük az amerikai piacra, de azóta egyetlen gyártó sem tudott hasonlót elérni.