Dupláztak a megyék a lakáspiacon

Eladó lakások, eladó üzletek, ingatlan, eladó ingatlan, lakás, kiadó, Eladó lakások, üzletek Budapesten a koronavírus járvány alatt
Vágólapra másolva!
Az idén - a járványhatás visszaszorulásával - élénkülés jöhet, főként a tranzakciók száma emelkedhet, jelentősebb, a korábbi éveket jellemző rendkívüli drágulásra azonban országos szinten nem lehet számítani. Ugyanakkor átalakulás is látható az országos lakáspiacon: a fővároson és Pest megyén kívüli lakóingatlanok iránti kereslet jelentősen erősödött, áll az ingatlan.com elemzésében.
Vágólapra másolva!

Az idei évben az állami lakásprogram új elemei - többek között a lakásfelújítási program, a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése -, valamint

a korábbi években is elérhető kedvezmények mellett az járvány alatt elhalasztott költözések, lakásvásárlások pótlása is segítheti az élénkülést.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint, bár a következő időszakban elsősorban Budapesten kívül több adásvétel várható, jelentősebb, a korábbi évekre jellemző lakásdrágulásra általánosan nem lehet számítani a lakáspiacon. Ezzel együtt azért lehetnek olyan térségek - elsősorban a nagyvárosok kertvárosi vagy agglomerációs övezetei, illetve a balatoni régió és egyéb üdülőövezetek - ahol a kiugró kereslet miatt az átlagosnál nagyobb áremelkedés is lehetséges.

Hogyan mozogtak az árak?

Balogh László a portál szakértője azt is elmondta,

A lakáspiacról szóló legújabb hivatalos adatok alátámasztják azt, hogy 2020 fordulatot hozott a használt lakások piacán. A korábbi éveket jellemző kétszámjegyű éves drágulástól elbúcsúzott a piac, az áremelkedés üteme 3 százalékra csökkent.

A múlt évben az eladott használt lakások átlagára 18,3 millió forintot tett ki, ez 300 ezer forinttal elmarad az egy évvel korábbitól.

Az új lakásoknál viszont 10 százalék körüli éves áremelkedést mutat a tavalyi statisztika. Az előzetes adatok alapján 2020-ban összesen közel 113 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, szemben a 2019-es évvel, amikor összesen 157 ezer. A szakember szerint a tavalyi adásvételek száma végleges adatok szerint 130 ezer körüli értéket mutathat majd.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Átalakulás, jelentős erősödés a fővároson kívül

Áprilisban az ingatlan.com becslése szerint 11.250 ezer használt lakás és ház cserélhetett gazdát energiatanúsítványok, a feladott ingaltanhirdetések és regisztrált érdeklődések alapján.

- mondta Balogh László.

A portál elemzéséből látszik az is, hogy jelentősen átalakult a forgalom az elmúlt öt év során: ennek eredményeként

jelentősen erősödött a fővároson és Pest megyén kívüli lakáspiac.

A Közép-Magyarországon kívül található 18 megyében a használt ingatlanokra érkező érdeklődések száma az idei év első négy hónapjában megduplázódott az öt évvel ezelőtti szinthez képest. A főváros súlya a tavalyi adásvételekben is csökkent: tavaly már csak minden hatodik lakás cserélt gazdát Budapesten, a többi eladás az ország más részein történt.