A koronavírus-világjárvány nem csak fogyasztási és munkavégzési szokásainkat, hanem a temetkezéssel kapcsolatos igényeinket is átalakítja. Egyre több olyan vállalkozás jelenik meg a halálesetekkel kapcsolatos szolgáltatások piacán, melyek korábban furcsának tűnő igényeket elégítenek ki, üzletileg sikeresen. A részletekről a BBC közölt riportot.

Ma már az ágazatbeli technológiai fejlődésnek köszönhetően a hagyományos temetkezés helyett egyre többen választják a hamvasztásos módszert. Ez adott lökést annak, hogy a hamvak utóéletével kapcsolatos választási lehetőségek száma is megnövekedett.

Az Egyesült Államokban tavaly az elhunytak 56 százalékát hamvasztották, ez a szám az elkövetkező 20 évben 78 százalékra nőhet.

A The Business Research Company piackutató cég szerint a halálesetekre specializálódó szolgáltatási szektor globális szinten jelenleg 110 milliárd dollárt jövedelmez, 2025-re pedig az értéke 148 milliárd dollárra emelkedhet.

Új szolgáltatások jelennek meg a temetkezésben

Mindez magával hozza új szolgáltatások megjelenését is. Például az Eternal Reefs 1998 óta kínálja a szolgáltatását, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hamvakat egy környezetbarát betonkeverékbe teszik. A floridai vállalat a temetkezés egy nem mindennapi formájára specializálódott: abban segítenek, hogy az elhunytak maradványai mesterséges zátonyalakzatokká alakuljanak az óceán fenekén.

„A világjárvánnyal jelentősen megnőtt a kereslet a szolgáltatásunk iránt" – mondta George Frankel, az Eternal Reef vezérigazgatója. "Úgy gondolom, hogy a járvány hatására sokan nyitottá váltak a hagyományos temetkezésen kívüli egyéb lehetőségek iránt is."

Tavaly a cég 2000 mesterséges zátonyt helyezett el az Egyesült Államok keleti partvidékének 25 helyszínén.

Elhunytak maradványait mesterséges zátonyalakzatokká alakítják az óceán fenekénForrás: ETERNAL REEFS

A Covid-19 járványnak is köszönhetően az emberek elkezdtek földi maradványaik további sorsáról komolyabban, változatosabban gondolkodni.

A környezettudatos temetkezés iránt fogékonyak számára a seattle-i székhelyű üzleti vállalkozás, a Recompose kifejlesztett egy "emberi komposztálási" technológiát, amely a holttesteket termőfölddé alakítja át.

Az eljárás menete: a testet egy lezárt acélhengerben helyezik el, faforgácsokkal, szalmával és a lucernának nevezett hüvelyes növény dugványaival együtt. Az újrakomposztálás során szabályozzák a csőben lévő szén-dioxid, nitrogén, oxigén, hő és nedvesség szintjét, amivel lehetővé teszik a mikrobák és baktériumok fejlődését.

Harminc nap elteltével a komposztálás folyamata befejeződik, ezután meghatározott mennyiségű földet "összeérés" és levegőztetés céljából kivesznek a hengerből. Az így összeérett termőföldet a Washington állambeli természetvédelmi erdőben szórják szét, de igény szerint az elhunyt hozzátartozói magukhoz is vehetik.

Már nem ritka az online közvetített temetés

A koronavírus-járvány a temetkezési szolgáltatások fejlődését is jelentősen előrelendítette. Mivel szigorú szabályok érvényesek az egy adott helyen tartózkodók számát illetően, kérhető a temetési szertartás élőben történő televíziós sugárzása is.A connecticuti székhelyű Tribucast cég 2017-ben indult, azóta HD kép-és hangminőségben közvetít temetéseket.

A szolgáltatásunk iránti igény drámai módon növekedett az elmúlt évek során" – mondta Bruce Likly, a Tribucast társalapítója. „Úgy gondolunk rá, mint egy már elindult folyamat, amelyet a világjárvány felgyorsított."

Likly szerint a távoli jelenlét technológiája már egyre népszerűbb a családtagok és baráti társaságok változó életritmusa és lakóhelye miatt. Ma már ugyanis nem ritka, hogy családtagok egymástól távoli országokban élnek. A távolság és a változó időbeosztás gyakran megnehezíti a temetésen való személyes részvételt, ez pedig különösen azokban az esetekben probléma, amikor a vallási előírások megkövetelik, hogy egy testet 24 órán belül temessenek el.

A temetési szertartás látogatottsága a duplájára nőtt Likly tapasztalatai szerint, mióta lehetőséget adtak az embereknek a távolból való részvételre.

Űrbe temetkezés

Míg egyesek azt szeretnék, ha minél több barát és családtag látná a szeretett személy temetését, mások azt, hogy maradványaikat nemes célra hasznosítsák, megint mások esetleg drámaibb, meghökkentőbb dolgot kívánnak.

Az amerikai Celestis cég extrém megoldást kínál: űrmisszióval küld hamvakat a világűrbe – teszi ezt immár 20 éve.

Charles Chafer, a Celestis társalapítója és vezérigazgatója szerint a kereskedelmi űrüzemeltetőknek köszönhetően (például Elon Musk SpaceX vállalata) most évente kétszer-háromszor lőnek hamvakat az űrbe, de ez a szám az elkövetkező öt év során elérheti a háromhavonkénti egy kilövést is.