Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a magyarországi ruházati ipar és öltözködés rengeteg változáson ment keresztül. Ugyanakkor abban az időszakban az ország jelentős sikereket ért el hazai márkáival (például a Tisza cipővel vagy a Trapper farmerrel), és globális nagyvállalatok ismert, híres ruhadarabjait is elkezdte előállítani a szocialista termelés keretei között. Meglepően sok megpróbáltatáson és újításon ment keresztül a magyarországi ruházati ipar akkor, és közben nagyot változott a II. világháború utáni évek, majd a kádári éra divatja is: a traktoros ruhától eljutott a luxusig.

A második világháború utáni korszakot kezdetben a két háború közötti időszak ruházkodási szokásai és kultúrája jellemezték. Tehát az 1950-es évek divatideáljai még a munkásnők és férfiak voltak, illetve büntetett volt a nyugati „kapitalista divat" utánzása, és ez maradéktalanul később sem tűnt el ebből az időszakból.

Traktorozó nőről készült felvétel az 1970-es években:

Később viszont már az európai divatinformáció áramlásának semmi sem szabhatott határt. A hatvanas évek végére kiépült egy olyan, ruházkodással foglalkozó intézményrendszer, amely működését a fogyasztói igények és a tervgazdasági követelmények közötti egyensúlyozás jellemezte. 

A hatvanas évek végéig tartó időszakban a ruházati kínálat folyamatosan bővült, viszont ez sem volt elegendő a hatalmas kereslet kielégítésére.  Emellett viszont csökkent azoknak a száma Magyarországon, akiknek hiányos volt az alapvető ruhatárjuk. Szintén ebben az időszakban a falvakban egyre többen elkezdték elhagyni a népi, falusi viseletüket, és a városi öltözködés mintájára kezdtek öltözködni.

A képre kattintva megtekintheti galériánkat arról, milyen ruhákat hordtak az emberek a második világháború után, majd a szocializmus évtizedeiben:

Albertirsai (Dobi István) úti vásárterület 1980-banForrás: Fortepan/Bauer Sándor

Drága volt öltözködni

Komoly problémát jelentett, hogy az 1960-as, 1970-es években az emberek jövedelemszintje nem ugyanabban a tempóban változott, mint a ruházati termékek árai. Tehát egy átlagos keresettel rendelkező család számára komoly anyagi megpróbáltatást jelentett a drágább, illetve fontosabb ruhadarabok (például a télikabát) megvásárlása vagy cseréje.

Így, míg a szegényebb családokban a ruházat hiányossága jelentett problémát, addig a jómódú háztartásokban (főleg szellemi foglalkozásúak) a legfőbb dilemma a választékhiány és a luxuscikkek beszerezhetetlensége volt. 

Ennek következtében a III. ötéves terv időszakában (1966-1970) a ruházati ipar feladata lett a kínálat és a termékválaszték bővítése. Tehát javítani kellett

  • az ellátás színvonalán,
  • a méretezésen, illetve
  • gondoskodni kellett arról, hogy az összes korosztály számára elérhetőek legyenek az árucikkek.

Mindemellett gondoskodni kellett arról is, hogy mindenki vásárolni tudjon, tehát az alacsonyabb jövedelmű családok ugyanúgy hozzájuthassanak az alapvető termékekhez, mint a más bevételű háztartások, ezért elérhetővé kellett tenni olcsóbb termékeket számukra. Az öltözködési forradalom azonban a paraszti családoknál és a községekben élőknél jóval kisebb lendülettel zajlott le, ugyanígy az idősebb korosztályok tagjainál, anyagi helyzetüktől függetlenül.

Divatbemutató a Margitszigeti Nagyszálló teraszán 1961-benForrás: Fortepan/Bauer Sándor

Valuch Tibor történész kutatásában a következő nagy korszakot a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek középig tette, amikor a ruházkodás és annak szokásai elkezdtek leegyszerűsödni. A hatvanas, hetvenes években elkezdett elterjedni a tévénézés, a turizmus tömegessé vált, és egyre több vásárlási lehetőség lett elérhető az emberek számára, ami nagy változásokat hozott az öltözködésben. Magánüggyé vált, hogy ki mit visel, így az emberek úgy érezhették, eldönthetik mit, mikor és hogyan viselnek. 

Ezen időszakban a magyar divatlapok elkezdték követni a nemzetközi divatrendet, de a vásárlás trendjének növekedését gátolta a ruhák árának gyors emelkedése és az ellátás hiányossága. Mindemellett az 1970 évek utolsó harmadában a háztartások úgy próbáltak meg spórolni, hogy mérsékelték a ruhákra szánt kiadásaikat.

A táblázat jól szemlélteti az egyre nagyobb mértékű drágulást: míg 1968-ban egy téli kabát 1200 forint volt, 1987-ben már 3410 forintba került, vagyis a különböző ruházkodási termékek árai az nyolcvanas évek közepére több mint a kétszeresére emelkedtek. Így nem meglepő, hogy ebben az időszakban az elsősorban szellemi foglalkozású és munkás háztartások többek költöttek ruhákra, mint a parasztcsaládok.

Kérjük, lapozzon! A következő oldalon megtudhatja, hogy mi történt a szocialista gazdaság válságának időszaka alatt, illetve az akkori magyar divatiparról is olvashat.