A Covid-19 harmadik hulláma jócskán aláásta annak a valószínűségét, hogy a külföldi turisták  hamar tömegével térhetnek vissza Thaiföldre, a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célországába. Ezért most komoly kormányzati lépések indulnak annak érdekében, hogy új bevételi forrást találjanak.

A világjárvány utáni gazdasági fellendülés érdekében, a Prayut Chan-o-cha miniszterelnök által vezetett kormány nemrég jóváhagyta a beruházások és az idegenforgalom előmozdításáról szóló tervezetet.

2019-ben Thaiföld bruttó hazai termékének (GDP) 18-20 százalékát az idegenforgalom tette ki. Abban az évben közel 40 millió külföldi turista látogatta meg a királyságot, mintegy 2 billió baht (19.230 milliárd forint) helyi bevételt generálva. 2020-ban, a járvány következtében Thaiföld GDP-je 6,1 százalékkal zsugorodott.Tavaly mindössze 6,7 millió turista érkezett a márciustól bezárkózó országba, ami 330 milliárd baht (3200 milliárd forint) helyi bevételt jelentett.

Két éve ilyenkor még a turistáktól hemzsegtek a thaiföldi utcák.Forrás: NurPhoto via AFP/Anusak Laowilas/NurPhoto/Anusak Laowilas

Az idei év viszont még ennél is rosszabb lehet az idegenforgalmi ágazat számára, mert jelenleg tombol az országban a Covid-19 újabb hulláma, az oltási kampány azonban lassan halad. A Pénzügyminisztérium úgy számolta, hogy 2021-ben az idegenforgalmi bevételek várhatóan csupán 170 milliárd bahtot (1640 milliárd forint) fognak elérni.
Egyhamar nem fog megint évi 40 millió turistánk lenni, ezért változtatnunk kell "- mondta el Chayotid Kridakon, a JP Morgan Securities (Thaiföld) volt vezetője és a kormány gazdaságpolitikai főtanácsadója.

A bevételkiesés kompenzálása érdekében januárban egy kormányzati munkacsoport alakult, hogy megkönnyítse a külföldi befektetéseket és támogassa a devizabevételi szektort. A testület négy fő irányvonalat határozott meg Thaiföld jövőbeni növekedésének kulcsaként, nevezetesen a gépjárműveket, köztük az elektromos járműveket (EV), az intelligens elektronikát, az orvosi szolgáltatásokat, valamint a turizmust. 

Ez utóbbit egy júniusban induló ösztönzőcsomaggal fogják népszerűsíteni, amelynek célja, hogy a magas jövedelmű nyugdíjasokat csábítsanak a letelepedésre, főként Európából, Skandináviából, Japánból és Dél-Koreából. 

A földi paradicsom gazdaságából nagyon hiányoznak a külföldi turisták dollárjaiForrás: Shutterstock/Cocos.Bounty

A hosszú távú vízumokat adókedvezményekkel és a külföldiekre vonatkozó szigorú ingatlanvásárlási szabályozások enyhítésével is igyekeznek vonzóbbá tenni.

A kormány proaktív gazdasági tervének célja 2021-re, a 4 százalékos gazdasági növekedés elérése és legalább 1 millió magas jövedelmű külföldi turista és külföldi befektető bevonzása.