A lengyel piac vagy KGST-piac egy letűnt kor ikonikus „helye", ahol mindent lehetett kapni, ami akkoriban hiányzott az állami áruházak polcairól. Sajátos hiánygazdasági jelenség volt a szocialista tömb országaiban, amely biztosította a félhivatalos népi kereskedelmet és az 1980-as években emberek millióinak jelentett megélhetést, vagy épp izgalmas kikapcsolódási lehetőséget.

1949-ban Moszkvában a keleti tömb államaiból hat szocialista ország - Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország Bulgária, Csehszlovákia és Románia - aláírta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) alapokmányát, amelyhez később olyan országok is csatlakoztak, mint Albánia, Mongólia, Kuba és az NDK. A kölcsönös gazdasági segítségnyújtás jegyében az országok egymás közt kereskedtek,például hazánk vasércet, szenet, villamosenergiát és kőolajat vásárolt a KGST-országokból, hogy ezekért cserébe gabonát, vagy éppen Ikarus buszokat értékesítsen. Habár a kor hivatalos kommunikációja szerint a rendszer tökéletesen működött, ennek ellenére ténykérdés volt, hogy a szocialista tervgazdaságok állami áruházaiban akkoriban még csak álmodni sem mertek a nagy választékról, főleg nem a nyugati, imperialista áruk dömpingjéről. Így telt el a bezárkózás jópár évtizede, azonban az 1960-as, 1970-es évekre a szovjet tömb több országában történt vezetőváltás, némi ideológiai és az utazási korlátozásokat is érintő enyhüléssel "karöltve". 

A KGST-piacok megjelenése

Az informális piachely elnevezésére a KGST-piac szót a hetvenes-nyolcvanas években a köznyelv igen széles körben használta, eredetileg gúnyolódásként, de legalábbis pejoratív, negatív kicsengésű kifejezésként. Azt fejezte ki, hogy körülbelül ennyi az, ami a KGST-ből hasznos a mindennapi emberek számára. Az első KGST-piacok valamikor az 1970-es évek elején jelentek meg, ahol a KGST-tagországok polgárai voltak az eladók - és természetesen a vevők is.

A KGST sikerét másképp ítélte meg a hivatalos kommunikáció, és másképp az emberek a mindennapokbanForrás: Fortepan

Ennek oka alapvetően az volt, hogy ezen országok állampolgárai csak a többi KGST-országba utazhattak olcsón, vízummentesen, és fordítva. Ez a félig-meddig rejtőzködő üzletmenet a nyolcvanas évek közepén kezdett láthatóvá válni, amikor a lengyelek, valamint az akkori Csehszlovákia lakói (később a Szovjetunió, Bulgária és Románia állampolgárai) az ottani utazási korlátozások részleges feloldása következtében egyre nagyobb számban jöttek.

Hogyan lett "lengyel" a piac?

A szocialista lengyel gazdaság az 1980-as évek elejére a gazdasági megroppanás szélére került, amelyet az akkori felső vezetés sem tudott sokáig rejtegetni. Egészen megdöbbentő ellentmondások jellemezték akkor Lengyelország gazdaságát, melyben az emelkedő bérekkel és az ebből fakadó kereslettel, nem tudott lépést tartani a termékgyártás, így a hiánygazdaság hosszú időszaka alakult ki az országban. Ugyanakkor a Jaruzelski tábornok nevével fémjelzett katonai irányítás ínséges éveiben a megélhetés sokak számára továbbra is igen nehéz volt. Százezrek kényszerültek útnak indulni, és vitték magukkal a lengyel portékákat is. A jelenség azonban rövidesen általánossá vált a szovjet blokkon belül. Például Magyarországra jöttek a lengyelek, románok, oroszok és ukránok, és persze az erdélyiek is, hogy a saját portékáikat jó pénzért eladják. Ez fordítva is működött: a Lengyelország felé tartó hétvégi vonatok az áruval felpakolt magyarokkal voltak tele. A lengyelek meghatározó szerepének tudható be, hogy a KGST-piacot  kezdetben„lengyel piacnak" mondták, a ragadványnév pedig hosszú időre és sokak emlékezetébe bevésődött. Az elnevezés az 1980-as évek első felében jogos is volt, a lengyel árusok számbeli fölénye miatt. Azonban a magyar–lengyel barátság, és egyszersmind a hasznos cikkeket olcsón biztosító jellege miatt az elnevezés nem volt stigmatizáló sem az árusok, sem a vásárlók számára.

Az 1980-as években az árusok busszal, vonattal, ladákkal, kispolszkikkal hozták a "márkás" hiánycikkeket a piacokra.Fortepan / Urbán Tamás

A kereskedők az egyik szocialista országban megvették olcsón a termékeket, egy másikban pedig eladták ugyanazt, rajta némi haszonnal.Így az állami áruházak polcairól hiányzó cikkek a csencselőkön keresztül bejutottak a KGST-piacra, pontosabban a tényleges lakossági árusítóhelyekre.

Szovjet szivattyúk, lengyel szőrmék, román fehérneműk

Bőséges volt a kínálat és alkudni szinte muszáj volt, ami a rögzített áras szocialista tervgazdaságokban újdonságnak számított. A férfiak főleg a szerszámokat keresték, a nők a kozmetikai cikkeket és az olcsó ruhaneműt. Itthon nagyon népszerűek voltak a szovjet autóalkatrészek, az NDK-s szerszámok, a lengyel szőrmék, a jugoszláv italok, vagy épp az itthon még ritkaságnak számító szexi fehérneműk, amelyeket Romániából vagy Törökországból hoztak át. 

Kattintson a képre, hogy lássa a régi lengyel piacok "kincseit"!

Kattintson a képre, hogy lássa a régi lengyel piacok kincseit!Fortepan / Erdei Katalin

Azonban "márkás" nyugati kincsekre is lehetett bukkani a kirakodóvásárokon. Igazi slágertermék volt később például a hangalámondásos Terminátor videokazetta, ahol az elmaradhatatlan német szinkronra magyar nyelven is rámondták a történetet, nem egyszer aranyköpésnek is beillő tükörfordításban. De a szerzői jogdíjakra fittyet hányó kazettaárusok a legendás Queen-től kezdve a Wham!-ig a legnagyobb nyugati együttesek diszkográfiáival is várták a vásárlókat.

Az immár két generáció elteltével is feledhetetlen hangulatot Nyitray Péter történész így foglalja össze.

Az úton a lengyel autóbuszok. Némelyikben tátott szájjal alszanak a pojákok, mások az összehordott üdítőitalok gúláit őrzik, megint mások elfeküdnek a zöld gyepen, akár egy kiránduláson, s falatoznak, heverésznek."

Jellegzetes KGST piaci életképForrás: Roger-Viollet via AFP/© Jean-Paul Guilloteau / Roger-Viollet/Jean-Paul Guilloteau

A piacok sok nagyvárosban várták a vásárlókat, hogy aztán az árusok a Balkánon végighaladva, Törökországban kössenek ki, ahol a pénzükért aranyat és bőrt vettek, és a kör indulhatott visszafelé.

Állandó razziák

Akkoriban a privát kereskedés törvényen kívülinek számított, így a hatóságok meglehetősen ferde szemmel nézték a zsibvásárokat. Ennek ellenére a menetrendszerűen előforduló razziák sem állíthatták meg az árusok egyre növekvő áradát, ezért a rendőrök igyekeztek legalább egy-egy már létező piactérre koncentrálni a kereskedést. A KGST-piacok végső soron nem veszélyeztették a modern szocialista bolti, áruházi kereskedelmet, hiszen azokban továbbra is a hiány, a silány minőség és a szűk választék volt a meghatározó. Ráadásul a piacozás, a vásári szórakozás, a falusi búcsúk stb. mindig is a mindennapi élet természetes közegei voltak, nem lett volna politikailag hasznos a hatalom számára, ha betiltja, üldözi ezeket, ezért inkább eltűrte.

A KGST piacok éveken át rendkívül népszerűek voltak, a rendszer pedig szégyenlősen félrefordította a fejét, hiszen ezek az árusok egészítették ki a kisboltok akkoriban gyatra és viszonylag drága választékát.

Itthon a nyolcvanas évek legvégén és a kilencvenes évek első éveiben élték az igazi fénykorukat a lengyel piacok. Ahogy azonban múlt az idő, szigorodtak a jogszabályok, és hatékonyabbá váltak az adózatlanul behozott termékek miatti ellenőrzések. Így borítékolható volt, hogy eljön a nap, amikor az árusok pakolni kényszerülnek.

Cikkünk itt nem ért véget, lapozzon a következő oldalra, hogy lássa mi lett lengyel piacok sorsa!