Nagyot nőhet idén a baromfitermelés

csirke, baromfi, csirkék
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.
Vágólapra másolva!

Az élőbaromfi-felvásárlás mennyisége tavaly 673 ezer tonnát ért el, idén megközelítheti a 750 ezer tonnát Magyarországon. Ez meghaladja a madárinfluenza előtti mennyiséget is, hiszen a termelés azt megelőzően, 2019-ben sem érte el a 700 ezer tonnát.

A kép illusztráció Forrás: manfredrichter/pixabay.com

A szervezet közleményéből kiderült, hogy a baromfitartók a járványok ellenére is növelik a kibocsátásukat, amit az uniós zöld megállapodás, és a takarmánydrágulás sem vetett vissza.

Az élelmiszerellátás biztonságát ugyanakkor - tették hozzá - biztonsági takarmánykészletek garantálhatják, így azok létrehozását nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik.

A közlemény szerint bíznak abban is, hogy az állategészségügyi járványhelyzetek ellen egyre hatékonyabb lesz a fellépés, mivel tartani kell azok ismétlődésétől. A BTT a védekezéshez úgy járult hozzá, hogy a tagjai számára online regisztert épített ki, így naprakész adatbázis jött létre az ország baromfitelepeiről, és egy átfogó járványvédelmi program kidolgozása is elkezdődhetett - közölték.