Folytatódik a Magyar falu program

Magyar falu program Nagykökényes
Nagykökényes, 2020. június 24. A Magyar falu program keretében megépült új buszmegálló a Heves megyei Nagykökényesen 2020. június 24-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától az 5000 lélekszám alatti települések önkormányzatai és az önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében - közölte a Miniszterelnökség.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a falu- és/vagy tanyagondnoki szolgáltatást működtető vagy új szolgáltatás indítását vállaló települések a tevékenységükhöz szükséges új gépjárművek beszerzésére igényelhetnek támogatást 3 milliárd forint keretösszegben.

Az egy pályázó által maximálisan elnyerhető összeg 15 millió forint.

Szintén 3 milliárd forint keretösszeget fordít a kormány a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, zöldterületek, emlékhelyek gondozásához és a köztisztasági szolgáltatások megvalósításához szükséges új kommunális eszközök, munkagépek beszerzésére. Pályázatonként szintén 15 millió forint a limitösszeg - írták.

A Magyar falu program keretében megépült új buszmegálló a Heves megyei Nagykökényesen (2020. június 24.) Forrás: MTI/Komka Péter

A Miniszterelnökség közlése szerint

anyagtámogatás igényelhető a települések járdáinak építéséhez, felújításához, összesen 1 milliárd forint keretösszegben.

Egy pályázó legfeljebb 5 millió forint támogatásban részesülhet.

Orvosi eszközök beszerzésére 500 millió forintot biztosít a kormány a Magyar falu programon belül, rendelőnként 2 millió forint az elnyerhető legmagasabb támogatási összeg.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén június 11-éig lehet benyújtani.

A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

Jelezték azt is, hogy a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása céljából a Miniszterelnökség ebben az évben eddig tizennégy kiírást tett közzé a Magyar falu programban, amelyek közül hat áll nyitva a pályázók előtt.
A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi csokkal, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint - áll a közleményben.