Tombol a koronavírus Indiában, és ezt már a világgazdaság is megérezheti

Újdelhi, 2021. május 12. Az új koronavírus okozta betegségben szenvedők ápolására 500 ágyas intenzív részleggel létesített szükségkórház az újdelhi politikai nagygyűlések színhelyeként is ismert Ramlila téren 2021. május 12-én. MTI/AP/Amit Sarma
Vágólapra másolva!
Indiában intenzíven tombol a koronavírus, az országban eddig nem tapasztalt méreteket öltött a napi kapcsolódó halálesetek száma. Ez várhatóan nemcsak a belföldi gazdasági fellendülést veti vissza, hanem a világ gazdasága szempontjából több létfontosságú ágazatra is erősen visszafogó hatással bír.
Vágólapra másolva!

A fertőzöttek folyamatosan növekvő száma szigorúbb bezárkózást tesz szükségessé az országban, ami drámai hatással lehet számos iparágra, beleértve a pénzügyi szolgáltatásokat, a globális szállítást, a ruházatot, a gyógyszeripart és sok egyéb területet.

Az új koronavírus okozta betegségben szenvedők ápolására 500 ágyas intenzív részleggel létesített szükségkórház az újdelhi politikai nagygyűlések színhelyeként is ismert Ramlila téren 2021. május 12-én Forrás: MTI/AP/Amit Sarma

Kevés tengerész, kevesebb gyártott vakcina

A helyzet egyik nagy vesztese globálisan a kereskedelmi tengerhajózás iparága lehet.

A rossz indiai vírushelyzet ugyanis kiugró globális tengerészhiányt is okozhat,

mivel a világon szolgálatot teljesítő 1,7 millió tengerészből 200 000 indiai – hangsúlyozta Guy Platten, a Nemzetközi Hajózási Kamara főtitkára.

A világ kereskedelmi forgalmának közel 80 százaléka vízi úton bonyolódik, így tehát a globális hajózási ipart is súlyosan érinti a munkavállalók - a tengerészek - hiánya. Ezt súlyosbíthatja az Indiából induló légi járatok egyre szélesedő tilalma, amely megakadályozza az indiai munkavállalók eljutását a világ kikötőibe.

Emellett India - amely a világ egyik legnagyobb gyógyszeriparával büszkélkedhet - ad otthont a világ legjelentősebb vakcinagyártójának is.

A Serum Institute of India az egész világon értékesített vakcinák több mint 60 százalékát állítja elő.

Persze itt nem pusztán a koronavírus elleni vakcinákról, hanem mindenféle más hatóanyag gyártásáról is szó van. A helyzetet azonban most különösen kiélezetté teszi, hogy a cég megkapta a jogokat az AstraZeneca-vakcina gyártására 64 alacsony jövedelmű ország számára a WHO Covax-programjában.

Az ország a világ legnagyobb generikusgyógyszer-beszállítója is – ebbe a csoportba az eredeti hatóanyag szabadalma után gyártott, azonos hatóanyagú másolatokat sorolják.

Az erősödő indiai járványhullám részben lassította a világ koronavírus elleni oltakozását, mert az ország saját állampolgárait helyezte előtérbe az oltóanyagok külföldre történő szállítása helyett. Eközben az indiai gyógyszergyártók, amelyek nyersanyagaik közel 70 százalékát Kínából kapják, állítólag a termelés csökkenésére számítanak az ellátási láncok sebezhetősége miatt.

- mondta a médiának Tinglong Dai, a Johns Hopkins Carey Business School operációmenedzsment és üzleti elemzések docense.

A járvány okozta munkaerőhiány a textilipart is súlyosan érinti.

Mivel India a világ egyik legnagyobb textilexportőre, az előrejelzések szerint a ruhagyártási ágazat a saját bőrén is tapasztalni fogja a károkat.

Az új koronavírus előidézte betegség, a Covid-19 miatt elvesztett szerettének elégetése közben mutat be szertartást egy védőruhás hozzátartozó Karnataka indiai állam székhelye, Bengaluru egyik külvárosi tömeges hamvasztóhelyén, 2021. május 12-én Forrás: MTI/AP/Aidzsaz Rahi

Globális pénzügyi hatásai lehetnek a járványnak

A pénzügyi szolgáltatók, köztük

bankok és könyvelőirodák, amelyek Indiába költöztették háttértámogató irodáikat, állítólag fontolgatják más országokba településüket,

lehetővé téve a személyzet számára, hogy otthonról dolgozhassanak, és meghosszabbítják a projektek határidejét.

India számos tevékenységhez biztosít háttérirodákat Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, különösen az egészségügyi és a pénzügyi szektorban. Mivel ezek a szolgáltatások most veszélyben vannak, az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy

az Indiában tapasztalható vészhelyzet hosszú távú károkat okoz a globális gazdaságban.

Hozzátartozók az új koronavírus előidézte betegség, a Covid-19 miatt elvesztett szeretteik elhamvasztását nézik Karnataka indiai állam székhelye, Bengaluru egyik külvárosi tömeges hamvasztóhelyén 2021. május 12-én Forrás: MTI/AP/Aidzsaz Rahi

Ugyanakkor

a nemzetközi közösség erőfeszítéseket tesz azért, hogy enyhítsék az indiai egészségügyre és lakosságra jutó terhelést.

Például az Egyesült Királyságból oxigénkoncentrátorok és ventilátorok, az Egyesült Államokból oltóanyag-alapanyagok, gyógyszerek, gyorstesztek, lélegeztetőgépek, Németországból pedig oxigén és orvosi segítség megy az ázsiai országba.

Azt, hogy pontosan hogyan fog az indiai koronavírus-válság hatni a világ gazdaságának egészére, most még nem lehet egyértelműen meghatározni. Ez számos tényezőtől függ, kezdve a járvány lefolyásától egészen az alkalmazott oltások hatékonyságáig - ahogy az Origo megírta, a Pfizer/BioNTech vakcinájáról már ismert, hogy hatékonyan véd valamennyi mutáns, így a most aggodalomra okot adó indiai variáns ellen is. Kérdés persze, hogyan fog haladni az ország a lakosság átoltásával.

2021-re a világtól és Indiától is nagy gazdasági fellendülést vártak az elemzők, ugyanakkor az indiai felpattanás a mostani helyzet tükrében kétségesnek tűnik. A kalkulációk szerint míg a világ GDP-je 2020-ban 4 százalékkal zuhant, addig az indiai gazdaság visszaesése a 10 százalékot is elérhette. Sonal Varma, a Nomura befektetési csoport vezető közgazdásza pedig azt valószínűsíti, hogy az indiai GDP az aktuális pénzügyi negyedévben 1,5 százalék körüli mértékben csökken - a korábban várt növekedés helyett.