A járvány miatt 11 milliárd forinttal kevesebb adót kell befizetni

forint, bankjegy
Vágólapra másolva!
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlt havi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak 12-én esedékes munkáltatói adó alól. E két kedvezménnyel a kormány 11 milliárd forintot hagy az érintett vállalkozásoknál - tájékoztatott Tállai András.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy

márciusban az adókönnyítések 175 ezer ember munkáját védték meg, és 155 ezer katást mentesítettek az adófizetési kötelezettség alól.

A kedvezmények áprilisban is változatlanul megillették a kijárási korlátozásokkal érintett vállalkozásokat, ezért az áprilisra vonatkozó, szerdán esedékes kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) fizetés alól nagyjából ugyanannyian mentesülhetnek, így például

a fodrászoknak, a kozmetikusoknak, a cipészeknek, a kárpitosoknak, a virágkötőknek, a járművezető-oktatóknak és az órásoknak most nem kell adót fizetniük.

Az adómentesség mintegy hétmilliárd forintot hagy az érintetteknél - részletezte Tállai András.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Vendéglátás, turizmus, szabadidő

A munkáltatói adómentesség áprilisban nemcsak a vendéglátásban, turizmusban és a szabadidős ágazatban tevékenykedőknek járt, hanem azoknak az ágazatoknak is, ahol az üzleteknek április 6-ig zárva kellett tartaniuk - emlékeztetett az államtitkár.

Tállai András elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium számítása szerint

több mint 30 ezer vállalkozásnak nem kell ma befizetnie a 2021 áprilisára vonatkozó munkáltatói adót,

azaz a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, illetve a személyi jellegű kifizetések után a kivát. Az adómentesség azon túl, hogy a kijárási korlátozásokkal leginkább érintett cégek minden egyes álláshelyének megvédéséhez segítséget nyújtott, több mint négymilliárd forintot hagyott a vállalkozásoknál - összegezte az államtitkár.

Egyszerűség

Tállai András felidézte azt is, hogy a kedvezmények igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik: csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket. Az áprilisi időszakra vonatkozó bevallásokat május 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak. A katamentesség igénybevétele még ennél is könnyebb, az áprilisra vonatkozó szerdán esedékes adót egyszerűen csak nem kell befizetni - jegyezte meg az államtitkár.

Májusban is jár a kedvezmény

A kormány legújabb könnyítésére is kitért Tállai András, mely szerint

májusban is jár a munkáltatói adómentesség és a bértámogatás a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban.

A boltok és egyes szolgáltatások április 7-ei újranyitását követően a kedvezményeket májusban már csak a koronavírus járványnak leginkább kitett vállalkozások érvényesíthetik - húzta alá az államtitkár.
Kiemelt szerep hárul ezekre az ágazatokra a gazdaság újraindítása során, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás - tette hozzá.