Ezek a vállalkozások számíthatnak adóellenőrzésre a héten

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás,
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május 17-én kezdődött héten.
Vágólapra másolva!

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései 2021-ben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszálnak. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai

  • május 17. és 23. között Dunavecsén és Apostagon ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján,
  • május 17-én (hétfőn) Miske, Dusnok, Fajsz,
  • május 27-én (csütörtökön) Akasztó, Csengőd és Tabdi településeken pedig az alkalmazottak bejelentését, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják. Különösen azok számíthatnak ellenőrzésre, akiknél az online pénztárgépek bevételi adatai azt indokolják.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai május 17. és 23. között

  • kedden Pécsett, a Király utcai és a Széchenyi téri cukrászdákban,
  • szerdán Szigetváron, a Zrínyi téri és a József Attila utcai vendéglátóhelyeken,
  • csütörtökön pedig Mohácson, az építőanyag-kereskedőknél ellenőriznek.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 19. és 20. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik.

A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. májusban a megyei szezonálisgyümölcs-kereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 20. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • május 17. (hétfő) Fegyvernek, Kisújszállás,
  • május 18. (kedd) Jászladány, Jászalsószentgyörgy,
  • május 19. (szerda) Törökszentmiklós, Mezőtúr,
  • május 20. (csütörtök) Tiszaföldvár, Cibakháza,
  • május 21. (péntek) Szolnok, Újszász.

A revizorok ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgép használatát.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága május 17. és 21. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • május 17. (hétfő) Szécsényi járás,
  • május 18. (kedd) Bátonyterenyei járás,
  • május 19. (szerda) Balassagyarmati járás,
  • május 20. (csütörtök) Pásztói járás,
  • május 21. (péntek) Salgótarjáni járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a cukrászdákban és a kávézókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi helyszíneken végez ellenőrzéseket a 20. héten:

  • Hús- és hentesüzletekben, kitelepüléseken,
  • cukrászdákban,
  • és az építőipari kivitelezési munkálatokon.

A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai március 8. és 12. között az ételkiszállítók nyugta- és számlaadását és online pénztárgépeik szabályszerű üzemeltetését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai május 17. és 21. között az építőanyag-kereskedőket ellenőrzik.

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.