Így kerülhetik el a szervezetek a szankciót, ha késve nyújtják be adóbevallásukat

nyitás 2021.05.01. délután Koronavírus, COVID, Covid–19, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2021, május, tavasz, terasz, nyitás, étterem, vendéglátás, kávézó, 2021. május 1.
Vágólapra másolva!
A számviteli beszámoló letétbe helyezése mellett a beszámolóra épülő bevallások benyújtásának és az azokhoz kapcsolódó adó megfizetésének határideje is május 31-e. Az adóbevallás határidőn túli benyújtása esetén elkerülhetők a szankciók a Pénzügyminisztérium közleményében foglaltak szerint.
Vágólapra másolva!

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet a gazdaság számos ágazatára negatív hatással van, ami kihat a vállalkozások, szervezetek adózására is.

A Pénzügyminisztérium és a NAV speciális adóügyi könnyítéssel segíti azokat, akik emiatt nem tudják határidőben teljesíteni bevallási és beszámolási kötelezettségüket.

A koronavírus-járványra hivatkozó igazolási kérelem mentesíthet a mulasztás jogkövetkezményei alól a társasági adó, a kisvállalati adó, az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója, továbbá a transzferár-dokumentáció esetében.

Ha tehát bármely adózó önhibáján kívül nem tud eleget tenni a törvényben előírt határidőben adóbevallási, valamint az ahhoz kapcsolódó adófizetési kötelezettségének, akkor lehetőség van az igazolási kérelem előterjesztésére,

hogy kimentse a mulasztást, és ezáltal mentesüljön a mulasztás miatti szankciók alól.

Ezen igazolási kérelem elbírálása egyszerűsödik abban az esetben, ha a Covid-19 járvány akadályozta a fenti kötelezettségek teljesítését és a bevallás, valamint a kapcsolódó befizetés legkésőbb június 30-ig beérkezik.

Egy budapesti étterem terasza a járványügyi korlátozások enyhítését követően Fotó: Polyák Attila - Origo

Az igazolási kérelmet az adóbevallás pótlásával egyidejűleg kell előterjeszteni.

Fontos, hogy a mulasztás miatti késedelmi pótlék felszámítása automatikus, ezért az igazolási kérelemben kérni kell a késedelmi pótlék megfizetése alóli mentesülést is vagy a pótlék felszámítása után fizetési kedvezményi kérelmet lehet benyújtani. Az igazolási kérelemnek nincs előírt formája, de a NAV a honlapján közzétett mintával és hasznos információkkal segíti annak előterjesztését

A kérelmet az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózó az e-Papír szolgáltatáson keresztül nyújthatja be. A méltányosság alapelvét a NAV-nak valamennyi eljárása minden szakaszában alkalmaznia kell, ahol ezt a törvény lehetővé teszi. Ennek megfelelően az igazolási kérelmek elbírálásakor is figyelembe veszi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, amelyek az adózók széles körét érintik. Ha a NAV az igazolási kérelemnek helyt ad, az egyenértékű az eredeti határidő betartásával. Ha az adózó a bevallási kötelezettség elmulasztása miatt a KOMA-ból automatikusan törlődik, de igazolási kérelmét a NAV elfogadja, akkor az adózót utólag az adatbázisba is visszahelyezi.