Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre "ezermilliárd" forintokban mérhető a forrásmennyiség - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nagycenken.

Mosóczi László a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. üzemeltetése alatt álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóján azt hangsúlyozta, hogy egyre több jövőbemutató újdonság jelenik meg a hazai vasúti közlekedésben.

Részletezte: folyamatosan állnak forgalomba azok az emeletes motorvonatok, amelyek a Budapest elővárosi viszonylatban közlekednek, mire az utolsó is beérkezik, "mindenütt ezek a motorvonatok" haladnak majd. A MÁV-nak negyven darab leszállítására lesz szerződése.

Hozzátette, hogy még több vonalon találkozhatnak majd az utazók a magyar fejlesztésben és kivitelezésben készülő IC Plusz család kocsijaival, emellett idén befejezik a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasúti pálya munkálatait. 

A két szomszédos megyei jogú várost összekötő szakasz a fővárosi agglomerációt nem számítva az egyik legnagyobb forgalmú viszonylat idehaza és a két belváros több pontján is megáll majd  - mondta.

A továbbiakban elmondta, hogy előkészületi szakaszban van a Budapest és Varsó közötti nagysebességű vasútvonal hazai szakaszának megépítése. A gyorsvasút Bécs felé is leágazhat majd, így nemcsak a visegrádi négyek országait kapcsolja majd össze, hanem beköti a magyar hálózatot a nyugat-európaiba.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a vasút hagyományait őrzi a GYSEV is, mert folyamatosan fejleszti a múzeumvasutat, amelyet a pünkösdi hosszú hétvégétől a közönség ismét látogathat.

A kisvasúton két fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban: Fertőboz állomáson elkészült a mozdonyműhelyben kialakított látogatóterasz és teljes körűen felújították a Dmot dízel motorkocsit  - folytatta.

Nézze meg galériánkat a fejlesztések kapcsán készült képekről!

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára (j), Kövesdi Szilárd, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgatója (b) és két gyerekvasutas átvágja a nemzeti színű szalagot a GYSEV Zrt. üzemeltetése alatt álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóünnepségén a Kastély állomáson 2021. május 18-ánForrás: MTI/Filep István

Mosóczi László kiemelte, hogy a múzeumvasút az értékőrzés mellett jelentős turisztikai vonzerővel is bír. Bár a vasút elsődleges feladata az emberek munkába, iskolába szállítása, egyre fontosabb szerepet tölt be az idegenforgalomban.

Részletezte, hogy az elmúlt években megújult a dél-balatoni vasútvonal, a kivitelezők körülbelül egy hónap múlva befejezik az első észak-balatoni szakasz korszerűsítését is. 

A nyári főszezon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszt. 

Az első ütemet újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik - mondta.

Hangsúlyozta, hogy középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése "tiszta, tájba illő vasúttal".

Az államtitkár a kisvasutakat érintő beruházásokról azt mondta, hogy a MÁV a balatonfenyvesi önkormányzattal együttműködve újjáépíti az Imremajor és Csisztafürdő közötti nyolc kilométeres kisvasutat, emellett elkezdődik a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásának rekonstrukciója. Utóbbinál felújítják a műszaki emléknek számító biztosítóberendezést, és az épületgépészeti rekonstrukció mellett visszaállítják az eredeti hangulatú állomásképet.

Mosóczi László szerint a vasút további térnyeréséhez az kell, hogy megbízható szolgáltatást nyújtson a hétköznapokban és "színes kínálattal" győzze meg az embereket a hétvégéken.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója az állami forrású fejlesztéseket részletezve elmondta, hogy Fertőboz állomáson a látogatóteraszról nyerhetnek betekintést a látogatók a felújított fűtőházra, amelyben egy gőzmozdony és egy dízelmozdony található.

A Dmot dízel motorkocsiban a motor és az automata sebességváltó újult meg, emellett teljes körűen rekonstruálták, így most az 1940-es gyártás képét mutatja kívülről.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy két darab, Magyarországon máshol nem található egyedi hajtányt is ki lehet majd próbálni a kisvasutazás mellett. A keskeny nyomvonalú hajtányok számára a vágány nyomvonalát már lehet látni.