A KFC applikációjának sebezhetőségét kihasználva több millió forint értékű ingyen kuponra tettek szert az egyik kínai egyetem diákjai. Fél évig fosztogatták a gyorséttermet, mígnem lefülelték őket, és börtönbüntetésre ítélték őket.

Xu, a kínai Jiangsu tartomány egyik egyetemének diákja felfedezett egy hibát a KFC alkalmazásban. Kiderült, hogy amikor váltott az alkalmazás és az üzletlánc WeChat-fiókja között, olyan kuponokat tudott generálni, amelyekkel ingyen rendelhetett ételt. Megosztotta felfedezését négy társával, és elkezdték értékesíteni a diákok között az „ingyen" kuponokat - írja a haps.pl nyomán a Magyar Mezőgazdaság.

A diákok hat hónapig használták ki az alkalmazásban lévő sebezhetőséget.

Kínai egyetemisták hónapokon keresztül éltek vissza a KFC applikációjának sebezhetőségévelForrás: Shutterstock

Xu több mint 58 ezer jüan (kb. 2,7 millió forint) értékű megrendelést értékesített, a társaival együtt összesen több mint 200 ezer jüan (kb. 9,2 millió forint) értékű étel rendelésére alkalmas kupont adtak el az egyetemen.

A helyi internetes portál híre szerint a kupon forgalmazóit 15 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték. Xunak, az ügy értelmi szerzőjének 2,5 évet kell börtönben ülnie, és 6 ezer jüan (kb. 270.000 forint) pénzbüntetést is kell fizetnie.