Ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt

álláskeresés
Neck down view of businessman circling job vacancies in newspaper
Vágólapra másolva!
A Vállalatok munkaerő támogatása programnak köszönhetően nagymértékben nőtt a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerőpiaci keresletet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.
Vágólapra másolva!

Bodó Sándor hozzátette, a tavaly október óta elérhető lehetőség mostanáig mintegy 10 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette.

Az államtitkár szerint a válságkezelés eredményességét igazolja és a gazdaság sikeres újraindítását alapozza meg, hogy

ma már többen dolgoznak Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt.


Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesít a foglalkoztatási mutatók javításában, a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése érdekében az elmúlt évtizedben megtett közös erőfeszítéseknek is köszönhetően csaknem 4,7 millióan dolgoznak az országban - ismertette Bodó Sándor az ITM közleményében.

A tárca a foglalkoztatás további bővítése érdekében szükségesnek tartja az elhelyezkedési esélyek szempontjából nehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok célzott támogatását.

A Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 ősze óta ösztönözi a munkáltatókat a kevésbé képzettek és a 25 év alattiak alkalmazására,

általa összesen akár 25 ezer álláskereső juthat munkához. A munkáltatóknak legalább 5 hónapig foglalkoztatniuk kell a programban felvett új munkavállalójukat.

Álláskereső (Illusztráció) Forrás: AFP/Image Source/Zero Creatives

Bodó Sándor a közleményben kiemelte: a támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatásnál havonta a bérköltség - vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó - fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.

A munkaadók tehát álláskeresőnként összesen akár félmillió forint támogatásban is részesülhetnek. A programnak köszönhetően a már munkába álltak kétharmada fiatal, egyharmaduk pedig alacsony iskolai végzettségű.

A legtöbben Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megyékben találtak állást,

főként a kereskedelemben és a gépjárműjavításban (23 százalék), az építőiparban (21 százalék), a feldolgozóiparban (16 százalék) és a vendéglátásban (11 százalék). Az álláskeresők többsége - csaknem 5 ezer ember - mikro- és kisvállalkozásnál helyezkedett el, így a támogatás tovább erősíti a kkv-szektort is.

A Vállalkozások munkaerő támogatása programra folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a Munka.hu honlapon érhető el - olvasható az ITM közleményében.