A beruházások kora jön az agráriumban

Ordacsehi, 2020. augusztus 8. Szüretelőgép szedi a legkorábbi érésű szőlőfajtát, a Csabagyöngyét a Balaton Agrár Zrt. területén a Somogy megyei Ordacsehi határában 2020. augusztus 8-án. Ordacsehi és környéke a Csabagyöngye legnagyobb termőterülete, innen a Varga Pincészet idén mintegy 90 ezer kilogramm Csabagyöngyét vásárol, amelyből 90 ezer palack bort készít a badacsonyörsi központjában. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Az agrárium területén is folytatódik a korábbi évek költségvetési politikája, a kormány nem megszorításokkal, hanem fejlesztésekkel kíván válaszolni az elmúlt két év járványhelyzet okozta gazdasági kihívásaira - mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilap pénteki számában Nagy István hangsúlyozta, hogy mintegy ezermilliárd forint áll rendelkezésre az agrárium részére a jövő évi költségvetésben. A parlament előtt lévő költségvetési javaslat szerint 951 milliárd forintból gazdálkodhatnak, amely magában foglalja a 489 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli támogatásokat is.

Az uniós vidékfejlesztési és halászati programokra 234 milliárd, a nemzeti földalap kiadásaira pedig 227,6 milliárd forint juthat.

Illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A jövő évi büdzsében az agrárium számára elkülönített forrás csaknem negyvenmilliárd forinttal nagyobb az idei évinél. Nagy István szerint mindez igen jól mutatja, hogy a kormány célja az agrárium területén is a gazdaság újraindítása. Fontosnak nevezte, hogy az agrárium és a magyar gazdák a koronavírus-járvány idején is bebizonyították: a magyar gazdaság egyik motorjaként tudnak működni, számíthatnak rájuk az emberek.

A tervezetben szereplő költségvetési források közül kiemelte a nemzeti agrárkárenyhítési alapot, amely az idei másfélszeresére emelkedett, jövőre 4,2 milliárd forinttal több, vagyis

12,8 milliárd forint lesz felhasználható erre a célra.

Ez kiemelten fontos - mutatott rá a szaktárca vezetője -, hiszen jelentősen csökkenti a gazdálkodók termelési kockázatát. Ezen túlmenően 3,6 milliárd forinttal több forrásból gazdálkodhatnak jövőre az agrár szakképző centrumok, valamint a nemzeti földalap kiadásaira is közel egymilliárd forinttal több kiadás lesz teljesíthető, mint 2021-ben. Jövőre emellett jelentősen, bő 31 milliárd forinttal több forrás áll majd rendelkezésre a vidékfejlesztési és halászati programok végrehajtására.