Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben a koronavírus-járvány világszerte átalakította az emberek életmódját és szinte mindenre hatással volt a munkától kezdve a társasági életig. A hatalmas veszteségek ellenére a pandémiának azonban néhány pozitív következménye is volt. Például egyre többen alakítottak ki környezettudatossabb vásárlási szokásokat, és vezettek fenntarthatóbb háztartást, ezáltal is csökkentve az ökológiai lábnyomukat.
Vágólapra másolva!

2020 júliusában a zöld energiaszolgáltató, a Bulb felmérése szerint az Egyesült Királyság lakosságának több mint egyharmada élt fenntarthatóbb életet a lezárások következtében. Eközben a Boston Consultancy Group által végzett amerikai felmérésből az derült ki, hogy az emberek 70 százaléka él környezettudatosabban mint a pandémia előtt.

Fontosabb lett a természet közelsége

2020 áprilisában több hír is felbukkant a sajtóban arról, hogy az üres utcákon vadállatok barangolnak, és delfinek úsznak az isztambuli Boszporusznál, a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonalán. A jelentések szerint ezekben a hónapokban a világ országaiban a légszennyezés rekordmennyiséggel csökkent. A lezárások következményeként pedig sokan vásároltak vagy béreltek zöldövezeti ingatlanokat, és töltöttek több időt a szabadban.

mondta el Tanya Steele, a WWF britt szóvivője.

Egyre hódít a vegán életmód

Az első korlátozásokat követő néhány héten belül, a brit adatok szerint, milliók csökkentették a hús és a tejtermékek fogyasztását, míg a szupermarketek vegán termékei iránt a kereslet rekord mennyiségben növekedett. Ezek után az sem meglepő, hogy a 2021 januárjában szervezett éves Vegajanuárra - a növényi alapú táplálkozást népszerűsítű egy hónapos kihívásra - az eddigi legmagasabb számban regisztráltak.

Az emberi tevékenységekből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyjából 14 százaléka az állattenyésztésből származik. Forrás: Shutterstock

A The Vegan Society szóvivője szerint a veganizmus elterjedésének egyik oka az lehetett, hogy sokak számára a szokásos ételválasztásuk nem volt elérhető a szupermarketben, másoknak ez egy költségmegtakarítási gyakorlat volt, megint mások pedig etikai okokból váltottak.

Összességében azonban elmondható, hogy

a világjárvány alatt az egészség prioritássá vált és sokan tudatosabbá váltak azzal kapcsolatban, hogy mit esznek és az honnan származik.

Kevesebb utazás

A globális szén-dioxid-projekt adatai szerint a repülőjáratok törlése következtében 2020-ban a légi közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 60 százalékkal csökkent. A helyi korlátozások miatt, az autók használata is kisebb mértékű volt. Ezzel párhuzamosan nőttek a kerékpáreladások, az Egyesült Királyságban mintegy 63 százalékkal.

A járvány alatt egyre több ember számára vált fontossá a természet közelsége. Forrás: Hemis via AFP/MONTICO Lionel / Hemis.fr/Montico Lionel / Hemis.Fr

Többet főztek az emberek

Mivel a vendéglátóipar működése 2020 nagy részében korlátozások alá esett, így a lakosság minden eddiginél többet étkezett otthon. Ez ugyan komoly gazdasági csapást eredményezett az ipar számára, viszont környezeti előnyök is származtak az otthoni főzésből. Egyrészt kevesebb élelmiszer-pazarlással jár, másrészt az otthoni főzéshez az emberek szívesen vásároltak szezonális és helyi alapanyagot, ezzel is csökkentve a tengeri szállítás okozta szén-dioxid-kibocsátást. A Mintel kutatása szerint a válaszadók több mint fele (55 százaléka) úgy tervezte, hogy a járvány után is többet fog főzni.

Kevesebb ruhavásárlás

Sok szempontból fenntarthatóbbá váltak a ruhavásárlási szokások is. Az ONS adatai szerint 2020-ban a ruhaértékesítés 25 százalékkal esett vissza, ami az elmúlt 23 év legnagyobb csökkenését jelentette. Ez nem meglepő, tekintve, hogy tavaly meglehetősen kevés lehetőség volt a társasági életre. Többen fordultak viszont a ruhajavítókhoz és a használtruha-értékesítés aránya is megnőtt.

A vásárlás helyett egyre többen fordultak a javítókhoz, vagy épp készítették el a saját ruháikat, és kézműveskedtek otthon. Forrás: Thinkstock

Több barkácsolás és önfejlesztés

Egy másik környezetbarát szokás, a barkácsolás is divattá vált. Többek között a TikTok alkalmazáson elterjedt horgolási trendek és a közösségi oldalakon futó csináld magad videók újra felvirágoztatták a kézműveskedést, ami izgalmas elfoglaltságot nyújtott sok otthon ragadt embernek.

A kevés programlehetőség miatt, a brit lakosság több időt fordított tanulásra, önképzésre és a pénzügyi tudatosság fejlesztésére is.

Nem meglepő, hogy a szórakozások elmaradása a háztartási megtakarításokat is növelte. Egyre több ember vált nyitottá a klímabarát befektetésekre és váltott olyan bankokra, amelyek nem a fosszilis üzemanyagokba ruháznak be.