Az idén több mint ezer kilométeren kezdődhetnek útfelújítások

Győrújbarát, 2021. május 27. Autó halad egy körforgalomban a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő úton Győrújbaráton az átadás napján 2021. május 27-én. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Az idén több mint ezer kilométeren kezdődhetnek útfelújítási munkák, ez a tavalyinak a kétszerese - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Győrújbaráton (Győr-Moson-Sopron megye), ahol átadták a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő utat, amelynek több mint hét kilométerét korszerűsítették.
Vágólapra másolva!

Mosóczi László kiemelte, 2021-ben a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetősége a fő cél, így elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, döntő részben a hazai költségvetési forrásokra támaszkodva.

Elmondta, hogy tavaly decemberben írta alá az ITM a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási program végrehajtásának támogatási szerződését, amelyben idén és jövőre több mint 157 milliárd forintot biztosítanak közel 590 kilométernyi útszakasz rendbetételére.

Hozzátette, hogy emellett

a Magyar falu program részeként több mint 550 kilométeren tesznek rendbe utakat a kistelepüléseken jövő év végéig, mintegy 90 milliárd forint értékben.

Hangsúlyozta, hogy tervben vannak további fejlesztések is, és ha ezek az előkészületek jó tempóban haladnak, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot.

- fogalmazott.

Autó halad egy körforgalomban a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő úton Győrújbaráton az átadás napján 2021. május 27-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az államtitkár elmondta, hogy a munkagépek március közepén tértek vissza a közutakra, és az elmúlt két hónapban mintegy 230 helyszínen láttak munkához a kivitelezők.

Az idei évre tervezett ezer kilométernyi szakasz felén, több mint 500 kilométeren már zajlanak a munkálatok.

Mosóczi László kiemelte, hogy az egyik legnagyobb értékű beruházás a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő út csapadékvíz-rendezést is tartalmazó fejlesztése volt, több mint hét kilométer hosszan.
A közel 2,5 milliárd forintos beruházás részként a domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül egy élő vízfolyásba vezették be.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a térségben két másik irányban is elkészültek a munkálatok: a Győrt Mosonmagyaróvárral összekötő út közel 2,5 kilométeren, a Győrt Nagybajccsal összekötő út pedig mintegy 600 méteren újult meg tavasszal.

Hozzátette, hogy a megyében kilenc szakaszon, közel 25 kilométeren újulnak meg javarészt mellékutak idén tavasszal és nyáron.

Mosóczi László beszélt arról is, hogy

az elmúlt tíz évben 755 milliárd forint értékben újult meg hatezer kilométer útszakasz az országban.

A közlekedési infrastruktúra megfelelő műszaki állapota fontos az emberek és az egész gazdaság számára, de a 2010 előtt felhalmozott "tetemes" karbantartási lemaradás ledolgozása a mai napig sok feladatot jelent - fűzte hozzá.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő út átadásán Győrújbaráton 2021. május 27-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az út rendbetételével a térségben élő és Győrbe naponta ingázó mintegy 20 ezer ember számára vált biztonságosabbá a közlekedés.

Kiemelte, hogy a jövőben is szorgalmazni fogja a térség közúthálózatának mielőbbi fejlesztését.
Dézsi Csaba András, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a városból sokan költöznek a környező településekre, Győrújbarát is már inkább Győr elővárosának számít, így fontos, hogy a mindennapokban jól működjenek a közlekedési kapcsolatok.

Schmiedt Henrik, Nyúl polgármestere (független) és Árvai István, Győrújbarát (független) alpolgármestere is arról beszélt, hogy a településeket összekötő 8311-es út felújítása mérföldkő az ott lakók életében és meghatározza a települések jövőbeni fejlődését.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a mellékutak fejlesztése egyedülálló program, mert az országban ilyen az elmúlt évtizedekben még nem volt.