Összesen közel 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása. A kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg többek között mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a május 31-én záruló programot.
A munkáltatók tavaly áprilistól augusztusig, majd az idei év első öt hónapjában nyújthatták be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzet kedvező alakulása miatt a nyári meghosszabbítást már nem tartotta indokoltnak. Az igényléseket így ebben az ütemben utoljára a mai napon fogadják a kormányhivatalok
- áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
A vírusválság miatt életre hívott programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege legfeljebb havi 318.920 forint lehet. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig továbbfoglalkoztatni érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti. A program így akár november végéig garantálhatja a magas hozzáadott értéket termelő szakemberek megtartását a lehetőséggel élő cégeknél.
A KFI bértámogatás tavaly közel 23 ezer, idén mintegy 17 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá. Az ismétlődések kiszűrésével a két ütemben összesen több mint másfélezer cég mintegy 28 ezer munkavállaló után kaphatott támogatást. E vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek, de előfordulnak közöttük kereskedelmi és építőipari cégek is. Többségük mikro-, kis- vagy középvállalkozás. A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be.

Palkovics László kiemelte: Már tavalyelőtt teljesítettük azt a 2020-ra előirányzott stratégiai célt, hogy a hazai kutatók létszámát a 2013-as 38 ezerről 56 ezerre növeljük. A Központi Statisztikai Hivatal évösszegző jelentése szerint 2019-ben több mint 58 ezer kutató dolgozott Magyarországon." A KFI bértámogatás érdemi segítséget jelent az elért eredmények megőrzésében, hasznosan alapozza meg a gazdaság sikeres újraindítását. 2021 első negyedévében az infokommunikáció és a tudományos-műszaki tevékenységek nemzetgazdasági szektorokban nőtt a legnagyobb mértékben a munkavállalók száma. A jövőorientált, tudásalapú iparágak tehát jócskán kiveszik a részüket a foglalkoztatás bővítéséből is - tette hozzá a miniszter.