Kimagasló áron kelt el Rippl-Rónai József egyik műve egy aukción

Rippl-Rónai, Niklay lányokkal
Vágólapra másolva!
Legmagasabb áron, 220 millió forintért Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus aukcióján. Ezzel a festőművész Csontváry Kosztka Tivadar, Munkácsy Mihály és Tihanyi Lajos mellett bekerült a 200 millió forint feletti leütési értéket elért magyar festőművészek közé. Újabb alkotóval bővült a százmillió forint feletti leütési árat elért magyar festők csoportja is, Bortnyik Sándor Géplovag című műve ugyanis 150 millió forintért talált gazdára. Az aukció egyik legnagyobb meglepetése Gusztáv Miklós Architekturális torony című bronz munkája lett, ami 12 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 55 millió forintért kelt el. Magyarországi aukción még sohasem adtak magasabb összeget egyetlen szoborért sem - írja a galéria közleményében.
Vágólapra másolva!

A magyar aukciókon mindig kiemelt érdeklődés övezi Rippl-Rónai József „otthon képeit". A Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festmény az érett kukoricás stílus felé vezető út egyik fontos állomása.

Izgalmas licitharc után az alkotásért 220 millió forintot fizettek.

Ezzel az eredménnyel nemcsak életműrekord született, de Tihanyi Lajos Pont Saint Michel és Munkácsy Mihály Poros út I. című alkotásai mellett bekerült a magyar aukciók történetének harmadik legmagasabb áron elkelt festményei közé is.

Több mint 200 millió forintot fizettek Rippl-Rónai munkájáért Forrás: MESTER TIBOR 1139 MAGLYA KOZ 2/Mester Tibor Foto 1139Maglya Koz 2 C

Bortnyik Sándor kiemelt kvalitású képei ritkán kerülnek ki az aukciós piacra. Géplovag című alkotásának főszereplője a jó adag humorral megfestett, motoros, a megzabolázott technika szimbóluma.

A festmény 80 millió forintról indulva 150 millió forintért kelt el.

Bortnyik Sándor Géplovag című festménye Forrás: Virág Judit Galéria

Munkácsy Mihály a párizsi szalonok világát idéző Párizsi nő című festménye 70 millió forintért, míg Gusztáv Miklós Architekturális torony című szobra izgalmas online és terembeli licitharc után 55 millió forintért talált gazdára. Mednyánszky László nyolc festményére lehetett licitálni, melyek közül a legmagasabb árat a Tengerszem a Tátrában című olajfestménye érte el 30 millió forinttal.

Vaszary János Asztali csendélet című művét 30 millió, míg Pihenő matrózok című képét 19 millió forintért vásárolták meg. Patkó Károly Szicíliai halászok című 1931-es műve 24 millió, Kádár Béla Gordonkajáték című festménye 22 millió forintért kelt el. Izgalmas licitharc után, a kikiáltási ár több mint duplájáért, 17 millió forintért vásárolták meg Vörös Géza Szentendrei főtér című alkotását. Ziffer Sándor Nagybányai házak című festménye 14 millió, míg Márffy Ödön Parc Montsouris című műve 13 millió forintért kelt el.

A Virág Judit Galéria aukciójáról ezúttal sem maradhattak el az értékes Zsolnay-kerámiák, melyek közül legmagasabb áron, 5,5 millió forintért a Díszedény szalagfüllel, Tiffany-vonalas rajzzal cserélt gazdát.

A két részletben megrendezett aukció második napján 156 tétel került kalapács alá. Óriási érdeklődés mellett a licitek telefonon, vételi megbízás útján és a galéria saját online rendszerén keresztül érkeztek, nemcsak Magyarország területéről, hanem többek között Ausztráliából, Franciaországból, Lengyelországból és Ausztriából is. A kétnapos aukció forgalma megközelítette az 1,3 milliárd forintot.