Az orosz szibériai szövetségi körzet csaknem 500 milliárd rubel (6,9 milliárd dollár, közel 2000 milliárd forint) összértékű együttműködési megállapodást írt alá a Szentpéterváron a június elején megrendezett gazdasági fórumon (SPIEF). A beruházások a szénrégió gazdasági diverzifikálásához, azaz az egyoldalú függés leépítéséhez és a több lábra állításhoz járulnak hozzá. A 74 projekt közül több a terület turizmusának fejlesztését célozza meg.

A Kelet-Szibéria régió Kína közelében fekszik. Mindössze két órába telik repülővel Irkutszkból, Kelet-Szibéria központjából Pekingbe utazni, Vlagyivosztok, Oroszország pazar panorámájú, óceáni kikötővárosa pedig közvetlenül a kínai-észak-koreai határa közelében helyezkedik el, a Moszkváig nyúló Transzszibériai vasútvonal végállomásaként. 

Vlagyivosztok kedvező adottságú városForrás: Sputnik via AFP/Vitaliy Ankov

1959-ben Kaliforniában tett látogatása után Nyikita Hruscsov szovjet vezető mondta először Vlagyivosztok lakóinak, hogy ez a város Oroszország San Francisco-ja. A természetföldrajzi adottságokat figyelembe véve mindkét város nagy, jól védett öblök köré épül, és meredek dombok veszik körül. Amennyiben a tervezett beruházások megvalósulnak, úgy ez a város is hasonlóan turisztikai központ lehet.

Az elmúlt években Oroszország nem titkolt célja volt, hogy kiemelkedő stratégiai és gazdasági szerepe legyen az ázsiai-csendes-óceáni térségben is.Szibéria pedig kulcsfontosságú régió abból a szempontból, hogy a kontinensnyi Oroszország ne csak mint európai, hanem mint ázsiai nemzet is fejlődjön.

Moszkva az elmúlt években rengeteget költött a Transzszibériai vasút kapacitásának növelésére, valamint a repülőtéri és tengeri kikötői infrastruktúra fejlesztésére is. Szibéria térsége az orosz ipari nyersanyagtermelés megkerülhetetlen régiója, ahol rengeteg arany, gyémánt és más értékes ásvány lapul a földben. Ráadásul a globális hőmérséklet-emelkedésből származó energiamegtakarítás is további ösztönzést jelenthet a gazdaság felpörgetésére Szibériában. Az északi-sarki tengeri jég folyamatos olvadása új hajózási útvonalat nyit meg, illetve állandósít, amely akár 40 százalékkal is lerövidítené a Délkelet- Ázsiából Európába vezető tranzitidőket, illetve az Egyesült Államokba tartó utazási időt is. A klímaválság egyik nyertese - ha lehet így fogalmazni - egyértelműen Oroszország, amely már most növekvő mezőgazdasági hatalom.

Az eddig fagyott szibériai talaj olvadása hatalmas, eddig kihasználatlan földterületet szabadított fel az agrárművelés számára és Kelet-Oroszországban a vad erdők, mocsarak és gyepek lassacskán átalakultak rendezett szójabab-, kukorica- és búzaültetvényekké. 

Ahogy a távol-keleti piac egyre bővül, ezzel párhuzamosan nő meg a régió potenciálja. Vlagyivosztok városában különösen sok beruházás történik az infrastruktúrába, utakba, egyetemekbe, és a város egyre vonzóbb a turisták számára is. A külföldi elemzők is megerősítették, hogy a térség rengeteg befektetési lehetőséget kínál és ezt a most megkötött számos nemzetközi együttműködési projekt is alátámasztja.