Gyémántláz tombol egy dél-afrikai faluban, több mint ezer kincsvadász érkezett oda

gyémánt, drágakő,
Vágólapra másolva!
Több mint ezer "gyémántvadász" árasztotta el a dél-afrikai KwaHlathi nevű falut a KwaZulu-Natal tartományban, miután a területen egyelőre azonosítatlan drágaköveket találtak.
Vágólapra másolva!

Az egész országból érkeztek szerencsét próbálók, akik vasárnap óta ásnak a környéken, ekkor találták ugyani egy nyílt mezőn az első követ, amely egyesek szerint kvarckristály.

- mondta Mendo Sabelo, az egyik gyémántkereső.

A bányászatért felelős minisztérium közölte, geológiai és bányászati szakértőkből álló csapatot küld a helyszínre, hogy mintákat gyűjtsenek és elemzéseket végezzenek.

Azt tehát híradásunk időpontjában egyelőre nem lehet pontosan tudni, milyen típusú követ vagy köveket találtak a falunál. Az első geológiai vélemények szerint - ezek még nem szakvélemények, pusztán nyilatkozatok - ugyanakkor igen valószínű, hogy a talált kövek (vagy legalább azok egy része) gyémánt, de legalábbis nem zárható ki, hogy a térségben valóban fellelhetők ilyen követ.

Az, hogy egyelőre nem lehet tudni, milyen ásványokról van szó, nem szegi a gyémántkeresők kedvét. Hosszú sorokban parkolnak autóik a nyílt terület oldalán, ahol idősek és fiatalok, férfiak és nők ássák a földet csákányokkal, lapátokkal és vasvillákkal.

Dél-Afrika gazdasága régóta szenved a jelentős munkanélküliség miatt, amely milliókat taszított szegénységbe. Mindez csak felerősíti az apartheid megszüntetése után is fennálló társadalmi egyenlőtlenségeket. A koronavírus-járvány pedig még súlyosabbá tette a helyzetet.

Egyesek elkezdték eladni a megtalált köveket, a kezdő árak 100-300 rand (2100-6300 forint) között vannak.

A tartományi kormány felszólította az embereket, hagyják el a területet, hogy a hatóságok elvégezhessék vizsgálataikat. Attól is tartanak, hogy az egymás közelében való ásás hozzájárulhat a járvány terjedéséhez.