Nagyot nőtt a házhoz szállítások száma a járvány harmadik hulláma idején

Szinglik napja 2020, szingli, vásárlás, shopping, online shopping, 2020.11.11.
Vágólapra másolva!
A világjárvány a fogyasztói tendenciákban is érezteti hatását, ezt jól mutatja, hogy az idei, márciusi lezárást követően a házhoz szállítások száma több mint duplájára nőtt a megelőző időszakhoz képest. A fogyasztói szokások jelentős változását az e-kereskedelem fellendülése kísérte, amelyet az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló házhoz szállítási megoldásokat kínáló cseh startup, a DoDo tavalyi évre vonatkozó statisztikái is megerősítenek.
Vágólapra másolva!

A fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben rendelnek tartós termékeket, ezt jól mutatja, hogy a DoDo egy-egy alkalommal 96 palack ásványvizet, illetve 80 kilogrammnyi állateledelt és macskaalmot is házhoz szállított.

A McKinsey legfrissebb nemzetközi felmérése szerint

itthon az elmúlt évben 2 millió ember használja a korábbinál aktívabban a digitális felületeket, és ezzel Magyarország élen jár a digitalizációban.

A járványhelyzet gyökeresen megváltoztatta a fogyasztói szokásokat és a vásárlási trendeket Magyarországon. A weben át rendelt élelmiszerek közül az ásványvizek, a zöldségek, a tej, az üdítők és a tartós élelmiszerek voltak a legnépszerűbbek. A hétvégén leadott rendelések során a zöldségfélék és a húskészítmények voltak inkább kelendőek, míg hétköznapokon fagyasztott, előfőzött vagy félkész élelmiszereket rendeltek a fogyasztók, ami az otthoni munkavégzés elterjedésével magyarázható. A rendelések számát tekintve a szerda számított a legforgalmasabb napnak, átlagosan 100 százalékkal több megrendelést adtak le a vásárlók ezeken a napokon, mint vasárnaponként, ami a hét legkevésbé aktív napjának bizonyult.

2020 márciusában, a kormány által elrendelt korlátozások első pár napjában negyedével nőtt az online megrendelések száma. A vásárlások teljes száma 2020 áprilisában 50 százalékkal emelkedett a pandémiát megelőző időszakhoz képest. A tavaly őszi második lezárás kezdetén harmadával nőtt a házhoz szállítások száma, majd egy további 43 százalékos növekedés volt tapasztalható a 2021 márciusi csúcsot követő hónapban, amikor 125 százalékkal több megrendelést regisztráltak a járvány előtti időszakhoz képest. Ez a tendencia jól mutatja, hogy a vásárlók egyre jobban hozzászoktak ahhoz, hogy a legkülönfélébb termékeket is beszerezhetik online rendelések útján. Érdekes változás, hogy a korábban megszokottnál nagyobb mennyiségek házhoz szállítását igénylik a fogyasztók.

Az adatok alapján a számok jelenleg csökkenő tendenciát mutatnak, ám az első lezárás idején regisztrált értékeknél még most is magasabbak.

A teljes képet a szezonalitásból eredő ingadozások is befolyásolhatják.

Forrás: DoDo

Az ünnepek idején is megugrott a házhoz szállítások száma. Karácsony előtt egy négynapos csúcs volt megfigyelhető, a megrendelések száma hozzávetőlegesen harmadával nőtt. A húsvét előtti rendelésszám 12 százalékos megugrása nem volt kiemelkedő, ebben az időszakban többen részesítették előnyben az élelmiszerüzletekben történő vásárlást. Korábban kevésbé volt jellemző, hogy az élelmiszereken túl egyéb termékekhez is akár aznapi házhoz szállítással hozzájuthattak volna a fogyasztók, de a korlátozások hatására ez az igény is egyre erőteljesebbé vált. Mivel egyre többen tapasztalták meg a webes vásárlás és a házhoz szállítás előnyeit, a rendelkezésre álló termékek köre is nőtt.

A fogyasztók már nemcsak az élelmiszerek, hanem bármely más termék online megvásárlására és minél gyorsabb kiszállítási lehetőségére is igényt tartanak.

A DoDo adatvezérelt logisztikai és utolsó két kilométeres megoldása révén rendkívül hatékony szállítási módot, és különösen gyors, akár fél órás határidőn belüli kézbesítési szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A vállalat futárjai azonban sokszor még ezt is felül tudják múlni, például az átlagos szállítási idő a KFC megrendelések esetén 23 perc 46 másodperc, a leggyorsabb futárfeladat teljesítése pedig 2 perc 34 másodperc volt, áll a cég közleményében.