2021-ben is növekszik a digitális pénzforgalom

bankkártya tolvaj
A lebukott banki dolgozó llusztráció.
Vágólapra másolva!
Több mint 13 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a bankkártya-elfogadóhelyek száma Magyarországon, arányaiban mégis az internetes vásárlások forgalma bővült leginkább – állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján.
Vágólapra másolva!

2021 első negyedévében jelentősen növekedett az elektronikus fizetési lehetőségek száma, állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján. Míg 2020 decemberében megközelítőleg 123 ezer fizikai és 24 ezer internetes elfogadóhely tartozott a hazai pénzforgalmi szolgáltatók fizetésikártya-elfogadói hálózatához, addig az előbbiek száma csaknem 140 ezerre, míg az internetes elfogadóhelyeké közel 26 ezerre növekedett 2021 márciusára, ami három hónap alatt igen jelentős, 13,5 százalékos emelkedés.

Az idei első negyedév végére összesen 212 950 POS-terminál üzemelt az elfogadóhelyeken.

2020 negyedik negyedévével összehasonlítva 2021 első negyedévében a vásárlási és készpénzfelvételi forgalom is enyhén csökkent, ám ez természetes, hiszen a karácsonyi időszakot mindig egy visszafogottabb negyedév követi az év elején. Ugyanakkor, míg a készpénzfelvételi forgalom 13,8 százalékkal csökkent, a vásárlások forgalma kevesebb mint 10 százalékkal esett vissza.

A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal – bel- és külföldön összesen – 2.202 milliárd forintos forgalmat generáltak a vásárlók az idei első negyedévben, mialatt ugyanezen kártyákkal csupán 1855 milliárd forintot vettek fel használóik kézpénzben,

tehát 2021 első negyedévében a kártyás vásárlások jócskán meghaladták a készpénzfelvételi forgalmat.

A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal – bel- és külföldön összesen – 2 202 milliárd forintos forgalmat generáltak a vásárlók az idei első negyedévben Forrás: Shutterstock

2021 első negyedévének legnagyobb nyertese mégis az internetes vásárlás,

mivel ezen a téren alig csökkent a kártyás fizetési forgalom 2020 karácsonyi időszakához képest, és 2020 azonos időszakával, a tavalyi első negyedévvel összehasonlítva majdnem 80 milliárd forinttal nőtt.

– hangsúlyozta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője, a társaság közleményében.