Világszínvonalú beruházással jöhet létre a régió első szárazföldi lazacfarmja Zalaegerszegen

Lazactenyésztés, Tenyésztett norvég lazacok egy francia szupermarketben
Vágólapra másolva!
Világszínvonalú beruházás keretében szárazföldi lazacfarmot hozhat létre a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A magyar cég csúcstechnológiával működő telepének építését a tervek szerint 2022 elején kezdheti meg. A régió első szárazföldi lazacfarmjának célja, hogy az európai lazacellátásban jelentkező egyre növekvő igényeket hatékony és felelősségteljes módon szolgálja ki, ezáltal változtatva az egyre kevésbé fenntartható tengeri lazactenyésztési gyakorlatokon - olvasható a cég közleményében.
Vágólapra másolva!

Egyedülálló beruházás keretében valósulhat meg a hazai vízkészleteket fenntartható módon újrahasznosító szárazföldi lazacfarm. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) a Magyarország számára lehívható, Európai Tengerügyi és Halászati Alap (EMFF) forrásból

mintegy 3 milliárd forintot biztosít a projekt megvalósítására, amely világszínvonalú technológiák és nemzetközileg elismert szakemberek bevonásával válhat a régió lazactenyésztésének úttörőjévé.

A Zalmon Kft. céljai között nem csupán a prémium minőségű termékek forgalmazása szerepel: valódi értéket és sikeres hazai márkát kívánnak létrehozni.

A Zalmon csapata hisz a globális kihívásokra adott helyi válaszokban, a hazai akvakultúra és fenntartható haltenyésztés fejlesztése pedig jelentős ökológiai előnyökkel is jár.

– fogalmazott Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Joel Saget

A tervek szerint,

a zalaegerszegi szárazföldi lazacfarm 2024-re készülhet el, és elsősorban a közeli, európai piacokra fog termelni.

A telep a kezdetekben közel 30 munkavállaló foglalkoztatását tervezi, akiket féléves szakmai továbbképzéssel és tanulmányúttal készítenek fel a csúcstechnológiás rendszerek használatára.

– mondta el az együttműködésről Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg megyei jogú város polgármestere.