Kétéltű jármű bukkant fel a Duna budapesti szakaszán

Swimbus
Gazdaság-közlekedés-fejlesztés Több mint 90 millió forint állami támogatással fejlesztett kétéltű járművet a RiverRide Kft. Budapest, 2021. június 18., péntek (MTI) - A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Galla Gábor hozzátette, a projekt költségeit a magyar cég és annak német partnere, a HafenCity RiverBus finanszírozta. A fejlesztés eredményeként jött létre a Swimbus 12.01 modell, amelynek étékesítése érdekében a magyar vállalat és német partnere létrehozták a Swimbus Kft.-t.
Vágólapra másolva!
A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

Galla Gábor hozzátette, a projekt költségeit a magyar cég és annak német partnere, a HafenCity RiverBus finanszírozta. A fejlesztés eredményeként jött létre a Swimbus 12.01 modell, amelynek értékesítése érdekében a magyar vállalat és német partnere létrehozták a Swimbus Kft.-t.
Galla Gábor, aki egyben a Swimbus Kft. többségi tulajdonosa is, elmondta, hogy az innovációs hivatal támogatásával fejlesztett kétéltű járművet Magyarországon tervezték és gyártották. A szárazföldön és vízen is közlekedő autóbusz Németországban, azon belül Hamburgban szállítja majd az utasokat.

Közölte,

a Swimbus 12.01 modell iránt már több mint 120 ország érdeklődött, a többségük a kész járművet szeretné megvásárolni, Olaszország és Oroszország azonban a jármű gyártási technológiáját kívánja megvenni, utóbbival már közel vannak a megegyezéshez.

A Swimbus 12.01 kétéltű járművet Magyarországon tervezték és gyártották Forrás: Swimbus.eu

A RiverRide Kft. kétéltű járművek üzemeltetésével foglalkozik Budapesten 2009 óta. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 204 millió forint, 2019-ben pedig 181 millió forint volt. A cég 1,68 millió forint nyereséggel zárta a 2020-as évet, míg egy évvel korábban 30,55 millió forint volt az adózott eredménye.