Gazdasági és biztonsági okok miatt is különösen fontosnak tekinti a kormány a török-magyar együttműködés erősítését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta a Török Köztársaság kereskedelmi miniszterét.

Szijjártó Péter szerint Magyarországnak erősítenie kell kapcsolatait a leggyorsabban fejlődő államokkal, ha a világgazdaság új korszakában a nyertesek közé akar tartozni. A török-magyar gazdasági együttműködés alapjai erősek, hiszen a két ország kereskedelmi forgalmának összértéke már az első negyedévben meghaladta az 1 milliárd eurót, növekedése megközelítette a 30 százalékot a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - tette hozzá.

Kulcsszerep a migráció megakadályozásában

Mint mondta, Törökország ugyanakkor nemcsak a dinamikus gazdasági növekedése miatt fontos, hanem azért is, mert egész Európa biztonságát garantálja a migrációs megállapodásnak köszönhetően. A miniszter szerint ez hamarosan fontosabb lehet, mint eddig bármikor, hiszen a NATO afganisztáni kivonulása miatt a terrorizmus és az ellenőrizetlen migráció veszélye fenyegetheti az EU-t. Hangsúlyozta,  indokolt tehát a migrációs együttműködés megerősítése is Törökországgal, amihez az uniónak teljesítenie kell az eddig vállalt kötelezettségeit.

Budapest, 2021. június 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Mehmet Mus török kereskedelmi miniszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 18-ánForrás: MTI/Balogh Zoltán

A magyar külügyminiszter kijelentette, hogy hazánknak érdeke a gazdasági kapcsolatok erősödése Törökország és az EU között. Éppen ezért a további fejlődéshez szükségesnek tartja a vámunió modernizálását, sürgeti a vízumliberalizációs tárgyalások mielőbbi lezárását, és olyan acélvámot szorgalmaz, amely a legkevésbé akadályozza az acélipari együttműködéseket.

Köszönet a kiállásért

Mehmet Mus a sajtótájékoztatón testvéri államnak nevezte Magyarországot, amelyhez régi, baráti viszony fűzi Törökországot. A miniszter megköszönte a Törökország melletti magyar kiállást, és abban bízik, hogy a vámuniós tárgyaláson is számíthatnak magyar támogatásra.

Hozzátette, hogy Törökország a 6 milliárd dolláros szintet tekinti a következő célnak a két ország külkereskedelmében, a török központi bank pedig jelentős összegekkel finanszíroz olyan projekteket, amelyek hozzájárulnak a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez. Mehmet Mus közölte, hogy a török-magyar gazdasági egyeztetések ősszel folytatódhatnak, a tárgyaló felek a tervek szerint Afrikába irányuló közös vállalati együttműködéseket, befektetéseket készíthetnek elő.