Okosveséket készít egy amerikai startup

vese
Vágólapra másolva!
A New York-i székhelyű Qidni Labs olyan mobil vértisztító rendszereket tesztel, amelyek a közeljövőben sikeres hordozható veseterápiás eszközök lehetnek. A 2014-ben alapított startup eddig 1,5 millió dollárt (446 millió forint) gyűjtött össze, és a fejlesztés jelenleg az állatkísérleti fázisában van.
Vágólapra másolva!

A tervezett okoseszközök sokkal kisebbek lesznek a hagyományos hemodialízishez használt berendezéseknél, így akár magukkal is vihetik a páciensek azokat.

A statisztikák szerint az Egyesült Államokban körülbelül minden hetedik embernek van valamilyen krónikus vesebetegsége. Idővel ez akár veseelégtelenséghez is vezethet, amit súlyos esetben csak dialízissel vagy transzplantációval lehet orvosolni.

Habár a technológia még nem piackész, de a sikeres állatkísérletek arra utalnak, hogy a Qidni mobil dialízis gépe igen ígéretes találmány. Morteza Ahmadi, a Qidni Labs alapítója és vezérigazgatója elmondta:

A csapat 2022-ben tervezi megkezdeni az emberi kísérleteket, a cél 2023-ra az FDA (az amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet) jóváhagyása.

A Qidni jelenlegi terméke nem mesterséges vese, sokkal inkább egy kis méretű és kis vízigényű mobil vértisztító készülék,

amely hasonlóan a hemodialízis-kezeléshez a vért tisztítja meg a felesleges, illetve méreganyagoktól.

Dialízis. A veseelégtelenség sok esetben megelőzhető. Forrás: Anna Frodesiac/Public domain

Míg egy heti dialízis során egy átlagember esetében körülbelül 300-600 liter vizet alkalmaznak azért, hogy elősegítsék a méreganyagok kimosódását a vérből, addig

az új találmány csupán egy csésze vizet használ fel kezelésenként.

A várakozások szerint az innováció elsősorban a kórházi dialízist váltaná fel, így egyszerűsödhetne és akár otthon is elvégezhető lenne a folyamat.