Már kriptovalutáért is lehet gyémántot venni

gyémánt, drágakő,
Vágólapra másolva!
Soha nem látott árverésre készül a legendás Sotheby's aukciósház. Először fordul elő ugyanis, hogy egy ritka gyémántért kriptovalutával is lehet fizetni. Ráadásul a drágakő értéke elérheti akár a 15 millió dollárt, azaz a 4,5 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Történelmi aukciót hirdetett a jövő hónapra a Sotheby's, ugyanis a bejelentésük szerint először lehet majd kriptovalutával fizetni egy ritka, körte alakú gyémántért, melynek értéke elérheti a 15 millió dollárt is – írja a Reuters.

A lépés nemcsak az aukciósház életében, de a kriptovaluták piacán is fontos, ugyanis ismét olyan döntés születetett, amely beemeli a standard fizetési módok közé a kriptopénzeket.

A Sotheby's ki is emelte, hogy eddig még soha nem fordult elő, hogy kriptovalutával lehetett fizetni ilyen nagy értékű fizikai objektumért.

Mindazonáltal nem ez lesz a Sotheby's első kriptovalutás árverése. Májusban egy Banksy képet adtak el 12,9 millió dollárért, és ekkor fordult elő először, hogy egy vezető aukciósház kriptovalutát fogadott el.

A 101,38 karátos, Key 10138 névre hallgató, színtelen, hibátlan gyémánt mellett kilenc másik, 100 karátnál nagyobb gyémántot kínál majd a Sotheby's, de csak kettő körte formájú. A drágakő becsült értéke 10-15 millió dollár körül mozog, az aukcióra pedig július 9-én kerül sor, Hongkongban. A gyémántért bitcoinnal és etherrel lehet majd fizetni, de hagyományos fizetőeszközt is elfogadnak.

A döntés súlyát jól érzékeltetette a Sotheby's Asia elnöke. Patti Wong közleményben hangsúlyozta, hogy

szimbolikus pillanat lesz, amikor a legősibb és leghíresebb értékőrzőért az emberiség legújabb fizetőeszközével lehet majd fizetni.

A körte formájú gyémántok egyébként a világ legkeresettebb drágakövei közé tartoznak. A leghíresebb ilyen a brit koronaékszerek között található, az 530 karátos Cullinan 1 gyémánt.

A mostani aukció azért is lesz érdekes, mert a Sotheby's 2013-ban egyszer már rekordot döntött egy színtelen gyémánttal. Akkor egy 118,28 karátos drágakövet adtak el (szintén Hongkongban) 30,8 millió dollárért. Ez pedig karátonkénti rekordnak számított az egy karátra eső 260 252 dolláros árral.