Vérdíjat tűztek ki a Disney élményparkjában bóklászó aligátorokra

aligátor florida
Vágólapra másolva!
Az Insider oldalán olvashatók szerint a floridai Disney World birodalmát aligátorprobléma sújtja, ennek orvoslására pedig már a helyi befogókat is együttműködésre kérték. A jutalom 30 dollár ( 9.000 forint) aligátoronként.
Vágólapra másolva!

A floridai Disney World területét az utóbbi időben ellepték a kóborló hüllők, ami jelentős veszélyt jelent az itt dolgozókra és a vendégekre, ezért felkérték a helyi befogókat ("trappereket"), hogy segítsenek az állatok begyűjtésében. Minden egyes elfogott aligátor után 30 dollárt fizetnek.

A Disney számára a területek megtisztítása azután vált égetően sürgőssé, hogy

2016 júniusában a 2 éves Lane Thomas Gravest megtámadta és megölte az egyik állat

a Disney's Grand Floridian Resort egyik strandján.

Aligátor Floridában Forrás: Shutterstock/Chloe

A The Washington Post 2017-ben arról számolt be, hogy a Disney World már a tragikus eset előtt is hemzsegett az aligátoroktól, és megjegyezte, hogy a 2006 májusa és 2015 augusztusa közötti évek során több mint 220 aligátort távolítottak el az orlandói birtokról. Az Orlando Sentinel beszámolója szerint pedig

az elmúlt öt évben mintegy 250 aligátort gyűjtöttek be a Disney ingatlanjain.

A Sentinel megszólaltatta a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság (FWC) szóvivőjét, Tammy Sappot, aki elmondta, hogy a legtöbb Disney-alligátort elaltatják. A Disney és a vadászok közötti megállapodás értelmében az elfogó megtarthatja az eladott aligátorbőrből és -húsból származó hasznot.

Néhány hüllőt azonban farmokra, kiállításokra és állatkertekbe küldenek.

A floridai FWC szerint csak Floridában mintegy 1,3 millió aligátor él. De nem mindegyikük jelent komoly veszélyt. Az állami előírás szerint csak azokat szabad eltávolítani, amelyek legalább 1 méter hosszúak és zavarják az emberek és háziállatok nyugalmát. Az ügynökséghez évente körülbelül 17.000 alligátoros panasz érkezik az államban, és közel 8.000-et távolítanak el közülük, vagyis hívnak befogókat felbukkanásukkor.