Történelmi visszatekintésünk jelen fejezetével most bemutatjuk olvasóinknak a magyar tenger egy kevéssé ismert történetét, felelevenítjük hogyan történhetett az, hogy tavunk mai formája egy emberi, egészen pontosan egy mérnöki tévedésből kifolyólag jött létre.

A nyár a magyarok többségének tudatában szorosan összefonódott a balatoni napozással és strandolással. Több évtizede azonban már a külföldiek számára is kedvelt nyaralási helyszín. A klasszikus, napjainkig erősen balatoni fürdőkultúra a XIX. század második harmadában alakult ki, az idegenforgalom kezdete ezen a területen azonban már a reformkorra tehető.

Így született meg az "üdülőhely"

Balatonfüred, Badacsony és Keszthely már a XIX. század elején is nagyon népszerű célpont volt – de ekkor még egyáltalán nem a Balaton miatt. Keszthely Festetics György mecénási hozzájárulása révén válhatott kulturális és gazdasági központtá, Balatonfüredet a gyógyhatású termálforrás tette vonzóvá.

Balatonföldvár, villák és üdülők a nyugati partszakaszon a mai Kvassay sétány mentén (1899-es felvétel)Forrás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye

Az első fürdőhelyet a Balaton partján 1822-ben nyitották meg, előtte csak az itt lakók fürödtek a tóban. Az 1848-as szabadságharc utáni kiegyezést követően létrejöttek az első fürdőtelepek nyugati mintára, fürdőházak és füves strandok épültek ki. Ekkoriban kezdtek az itt élő lakosok is részt venni a vendéglátásban, a paraszti házakban kiadták a fürdővendégek számára a szobákat, és kirándulásokat szerveztek a környékre.

A Déli Vasút építése

A mérnöki balfogás a Budapestet Fiumével összekötő Déli Vasút balatoni szakaszának kiépítéséhez kötődik. Ezt ma már talán meglepő módon nem a somogyi partvidék fürdőéletének létrehozása, hanem a gazdaság fellendítése motiválta. A vasút eredeti három megállóhelye, Balatonszentgyörgy, Balatonboglár és Szántód ugyanis ekkoriban még nem volt fürdőzőhely.  A siófoki megállót pár évvel később iktatták be, de ezt is inkább azért, mert innen lehetett átszállni a Füredre tartó Kisfaludy gőzösre. A vasút létesítése a Balatonnál - csakúgy, mint máshol a világon - kiemelten fontos volt, ugyanis ez meghatározta, hogy melyik település válhat gazdasági-idegenforgalmi központtá. Például Siófokra az itteni megálló elkészültét követő évben harminc új kereskedő költözött.

A Déli Vasút balatoni szakaszának tervezése és építése során azonban a mérnökök nem ismerték a helyi földrajzi viszonyokat, aminek következtében teljesen átsiklottak afölött, hogy a tó vízszintje akkoriban rekordalacsony volt.

A Déli Vasút Buda-Nagykanizsa vonalának terveit 1857-ben készítették el, amely szerint Székesfehérvár érintésével a Balaton déli partján haladva ért volna Nagykanizsára. A szakasz átadására 1861-ben került sor.

A régi balatoni lakosok már az építkezések alatt többször figyelmeztették a mérnököket arra, hogy a tó vízszintje abnormálisan alacsony, a munkálatok azonban változatlanul haladtak előre. Egy helyi vasútépítő a Vasárnapi Újságnak is írt a problémáról, mondandóját azonban nem jelentették meg,  és ezt azzal indokolták, hogy az illető nem fedte fel a kilétét, és az állítások nem voltak eléggé egyértelműen megfogalmazva. 

A Balaton vízszintjét a mérnökök a továbbiakban is állandónak tekintették,  holott az a gyakorlatban a szárazabb időkben lecsökkent. Ám a csapadékosabb években a víz felgyűlt, a déli és az északi partokon kiöntött, és mocsárrá változtatta a közvetlen területeket. Ezt a folyamatot akkoriban nem igazán szabályozta mesterségesen semmi.

Keszthely kikötő, a parton a Hullám és a Balaton szálló, a háttérben jobbra a Festetics-kastélyForrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A vasútért felelős szakemberek szerencsétlenségére 1861-62 telén jelentősebb mennyiségű csapadék esett, ami nagyon megemelte a tó vizének szintjét, de komoly gondokat okozott a viharos hullámverés és a jég is, ami veszélyeztette a vasúti közlekedést a környéken. A szakértők lázasan keresték a megoldást, ami pedig egy ideje már szinte az orruk előtt hevert. A vasút elbontása és máshogyan megvalósuló felépítése ugyanis nem lehetett opció. 

Több balatoni szervezet javasolta a tó vízszintjének szabályozását.  Ennek gyakorlati megvalósítása a víz mennyiségének csökkentése lett, ami védte a Déli Vasút itteni vonalát. A Balatoni Gőzhajózási Társaság számára is hasznos volt, mert ez kikötési lehetőséget biztosított Siófokon. Ez továbbá beépíthetővé, megművelhetővé tette a tó környezetét és az elmocsarasodott területeket is, biztonságosabbá a balatonfüredi kikötőhelyet, és segítségével a tavat a Dunával összekötő hajóút kialakítása is lehetővé vált.

A Sió csatorna zsilipje lett a gyógyír a bajra

A víz leengedésére egy csatorna tűnt a legalkalmasabbnak. A Balaton folyamatosan ingadozó vizének szintjét korábban már többször is próbálták kordában tartani. Az első beavatkozás a rómaiakhoz, közelebbről Galerius császár nevéhez fűződik, az eredeti Sió csatornát is ekkoriban építették. Ez a III. században vízlevezető csatornaként funkcionált, és a mai Siófok térségében hozták létre. A császár legfőképpen a Keszthelytől délre vezetett hadiút és átkelőhely biztonsága érdekében szabályoztatta a tó vízszintjét. Ez a zsilip a népvándorlás korában azonban eltűnt.

1863-ra elkészült az első fából készült vízleeresztő zsilip, amelyet hatalmas ünnepség keretében adtak át. A Balaton vízének akkori szintjét 95 centiméterrel lecsökkentették, amivel a tó víztükre a mai keretei közé szorult vissza, ehhez igazították a partfalakat, strandokat és a teljes déli partot. 

Siófok, zsilip a Sió csatornánForrás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum

Ám a mérnökök a Sió csatorna építésénél is jócskán elszámolták magukat, ugyanis azt gondolták, hogy pár év alatt állandóra beáll a Balaton vízszintje, ami lehetővé teszi a zsiliptáblák eltávolítását és egy nyílt hajózó útvonal kialakítását. A keserű tapasztalatok viszont rámutattak arra, hogy mindig szükség lesz a zsilip áldásos munkájára. 1866-ban az aszály következtében 45 centiméterrel csökkent a vízszint, pusztultak a halak, és a nádas is kárt szenvedett. 1867-ben pedig a sok csapadék elöntésekhez vezetett, mivel a zsilip kis áteresztő képessége nem bizonyult elegendőnek a hirtelen jött víztömeg levezetésére. 1891-ben már a parti sétányokat is elöntötte a víz,  és sok mezőgazdasági kár is keletkezett, ezért a már elavult faanyagú zsilip helyett már modernebb vasbeton szerkezetet építettek.

A Balaton vízének szintjét ezzel a megoldással – azaz a Sió-zsilip nyitásával, illetve zárásával – azóta nagyjából állandó szinten lehet tartani.

Forrás: Domonkos Csaba: A Balaton mai alakja egy mérnöki bakinak köszönhető; Saffer Zsuzsanna: Mikor kié volt a Balaton? A magyar tenger történetének hat fő szakasza; A Sió csatorna története